Nagyvilág

Aláírhatják az EU-orosz megállapodást

Az Európai Unió és Oroszország képviselői május 10-i moszkvai csúcstalálkozójukon várhatóan aláírják a kapcsolatukat szabályozó, négy közös térségre vonatkozó megállapodásokat.

A négy közös térség brüsszeli zsargonja széleskörű gazdasági, bel- és igazságügyi, biztonságpolitikai és oktatási-kulturális együttműködéseket jelent. A négy közös térségről szóló megállapodás nem „írja felül”, inkább kiegészíti a nemrég ratifikált partnerségi és együttműködési megállapodást, és annak az intézményeit – közös tanácsokat – használja.

A megállapodást már rég alá kellett volna írni, de egy sor kérdésről hónapok huzakodása ellenére sem sikerült még megegyezni. Egyelőre még nem egyértelmű, hogy május 10-ig lezárul-e minden nyitott kérdés. Az biztos viszont, – erősítették meg a múlt héten a tárgyalásokban résztvevő európai bizottsági források – hogy a legtöbb nyitott kérdésben már igen közel járnak a megoldáshoz a tárgyaló felek.

A következőkben kell még várni a megoldásra: európai vízumkönnyítés az oroszoknak (nem vízummentesség), ezzel szoros összefüggésben toloncegyezmény, különösen azokra a harmadik országból származó személyekre, akik Oroszországon keresztül léptek európai területre; a határ pontos demarkációja Oroszország és a három balti köztársaság közt; valamint a FÁK-államok (volt szovjet köztársaságok mínusz a baltiak) integrációjának kérdése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik