Nagyvilág

Belgrádi mosakodás – tiszta ügy?

Belpolitikai vihart kavart Belgrádban egy magyar rendőrségi átirat, melyet ugyan a szerbiai nyomozóhatóságoknak küldtek szolgálati úton, ám Mladjan Dinkics szerb jegybankelnök, egyúttal a G17 Plus párt alelnöke mégis megszellőztethette a pénzmosási gyanút.

Mladjan Dinkics szerb jegybankelnök állítólagos bizonyítékokat tárt a nyilvánosság elé arról, hogy Zoran Djindjics meggyilkolt szerb miniszterelnök egykori kabinetfőnöke és Zoran Zivkovics jelenlegi kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója pénzmosással foglalkozott – adta hírül az MTI. Dinkics szerint a bizonyító dokumentumokat a magyar rendőrség küldte meg június 25-én a szerb belügyminisztériumnak. A dokumentumok állítólag arról tanúskodnak, hogy Zoran Janjusevics miniszterelnöki tanácsadó és Nemanja Kolesar egykori miniszterelnöki kabinetfőnök összesen közel 1,8 millió eurót mosott tisztára külföldi off-shore cégek segítségével.


Az operatív átirat még nem vádirat

 Nyilatkozik a kerületi ügyészség

Dragoljub Stankovic, a belgrádi kerületi ügyész helyettese ma kijelentette, az a bűnvádi feljelentés, amelyet a G17 Plus tett egyes személyek ellen, nem tartalmazza a bűncselekmény elemeit. A bejelentésből nem derül ki, hogy az említett személyek közül bármelyik is bűncselekményt követett el – mondta újságíróknak Stankovic és hozzátette, a felejlentettek között nincsenek olyanok, akik a nagyközönség számára ismertek lennének.  


A Belgrádi Beta hírügynökség ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a szerbiai belügyminisztérium közölte: Mladjan Dinkics, a SZNB kormányzója tévesen magyarázta a magyar rendőrség átiratának tartalmát és értelmét, amelyhez egyébként meg nem engedett módon jutott hozzá. A közlemény leszögezi: operatív jellegű információkról van szó, amelyek ellenőrzését kérték, ez be is következet és az eset vizsgálata folyamatban van. Az adatok ellenőrzése még nem vádirat, ahogy azt Dinkics gondolja és a gyanút sem lehet bűnösségnek tekinteni – olvasható a közleményben.


Off-shore cégekkel manipuláltak?


 Mindig “jólszituált” volt

Zoran Janjusevics, a szerbiai kormányfő biztonsági tanácsosa ma cáfolta, hogy köze lenne a pénzmosáshoz. Irásos közleményében Janjusevic megemlíti, hogy már tizenhárom éve társtulajdonosa két szerbiai és két külföldi cégnek és, hogy „jólszituált” volt még mielőtt a szerbiai kormány munkatársa lett volna.  

Dinkics szerint a magyar belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni igazgatósága Goran Obradovicstól, a szerb belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni osztályának volt vezetőjétől kért információkat Janjusevicsről, Kolesarról és más személyekről, akik gyaníthatóan érintettek a pénzmosásban – írja a Népszabadság. Az írásból kitűnik, hogy a magyar rendőrség szerint – legalábbis Dinkics előadásában – tavaly február óta, az idei év januárjáig több mint egymillió euró érkezett a Myron Sales nevű, Seychelle-szigeteken bejegyzett cég bankszámlájára, amely fölött Janjusevics rendelkezett. A legnagyobb összeget – 860 ezer eurót – tavaly augusztus 22-én utalta át a cég bankszámlájára a Cipruson bejegyzett Lennay Control nevű vállalat. A Seychelle-szigeteki cég számláján öszszegyűlt pénz ezután több helyre vándorolt, a többi között Janjusevicshez és Kolesarhoz, a belgrádi Zepter Banka pénzintézetben lévő bankszámláikra. A tanácsadó 400 ezer, a volt kabinetfőnök 289 ezer eurót kapott. Dinkics által megnevezett további két személyhez – Nebojsa Mihichez és Zoran Puletichez – 250 ezer, illetve 300 ezer euró érkezett a Myron Salestől egy belgrádi és egy brüsszeli pénzintézetben nyitott bankszámlára. Egy csődeljárás alatt álló belgrádi vállalat, illetve egy holland cég is kapott több tízezer eurót a Seychelle-szigeteken bejegyzett off-shore cégtől.


Ki kit takargat?

 ORFK: No comment

Az ORFK közleményében hangsúlyozza: szándékaiktól függetlenül kerültek nyilvánosságra a nyomozóhatóságok közti mindennapos együttműködésben szokásszerűen átadott információk. A Beta hírügynökségnek nyilatkozva Németh Lajos, az ORFK sajtóosztályának főnöke kijelentette: egyelőre nem kíván magyarázatot fűzni ahhoz az információhoz, amit Mladjan Dinkics ismertetett Belgrádban. Arra a kérdésre, hogy egyáltalán tud-e a szervezett bűnözés ellen küzdő igazgatóság ilyen jellegű, a szerb illetékesekhez intézett átiratáról, Németh alezredes kijelentette: nem azt mondta, hogy nem tud róla, hanem azt, hogy a magyar rendőrség nem kíván magyarázatot fűzni az esethez.  


A G17 Plus nevű párt – amelynek Dinkics az alelnöke – a magyar rendőrség által a szerb belügyminisztériumnak megküldött dokumentumok másolatait tegnap továbbította a belgrádi ügyészségnek (a jegybankelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a párt birtokában lévő bizonyítékok egyes kormánytagok korruptságáról a rendőrség birtokában lévő dokumentumok fénymásolatai). Ugyanakkor Dinkics arról is beszámolt, hogy Dusan Mihajlovics belügyminiszter takargatta a bizonyítékokat a pénzmosásról, mert már húsz napja tud a magyar rendőrség által továbbított iratokról, de nem tett semmit az ügy tisztázása végett, s nem is adta át a dokumentumokat az ügyészségnek. – Zivkovics miniszterelnöknek ezért menesztenie kell Mihajlovicsot, de a kormányfőnek is le kell mondania tisztségéről, amennyiben kiderül, hogy tanácsadója valóban pénzt mosott – szögezte le Dinkics.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik