Nagyvilág

Kisebb támadások és árokásás Irakban

Vasárnap este és hétfő hajnalban az USA erői újra Bagdad felé nyomulnak, a britek Bászra környékén foglaltak el területeket. Hétfőn azonban az amerikaiak leállították az előretörést.

Az amerikaiak a Lenta.ru orosz forrás szerint 80, míg a lengyel Gazeta Wyborcza honlapja szerint 50 kilométerre vannak Bagdadtól. Igaz, a lengyelek speciális erőkről írnak, tehát ez azt jelenti, hogy a szövetségesek és az irakiak közötti arcvonal még jóval távolabb húzódhat az iraki fővárostól. A hírek ellentmondásosak arról, hogy a szövetségesek megkísérlik-e Bagdad és Bászra ostzromát a közeli napokban.

Bekerítették Nadzsafot

Amerikai források nem is beszélnek komoly előretörésről, legfeljebb “folyamatos” sikerekről. Hivatalosan egyelőre csak Nadzsaf városának bekerítését erősítették meg. Nadzsaf viszont jóval messzebb, 160 kilométerre van Bagdadtól. Az AP amerikai hírügynökség egyébként úgy fogalmaz, hogy vasárnap 10 mérfölddel jutottak közelebb az Egyesült Államok csapatai az iraki fővároshoz.


 


Az amerikai katonai vezetés szerint Irak területének 40 százalékát ellenőrzik a szövetségesek, a légtérben pedig ennél sokkal nagyobb a fölényük: 90 százalékos. A német Der Spiegel szerint az amerikai csapatok megkapták a szükséges erősítéseket és utánpótlást, s most már bármelyik pillanatban készen állnak arra, hogy megindítsák a döntő támadást Bagdad ellen.


 


Tesztelnek vagy beássák magukat?


 


A londoni The Times szerint viszont jelenleg hosszú lövészárkokat ásnak az amerikaiak, és a sivatagba beásva magukat, hetekig várnának a megfelelő időpontra Bagdad megtámadásához. Addig pedig bombázásokkal gyengítenék az iraki védőállásokat. Ezt erősíti a Le Monde értesülése is, miszerint Nadzsaf és El-Kut környékén megállt az amerikaiak és a britek előnyomulása.


 


A The New York Times pedig arról ír, hogy az amerikaiak jelenleg “tesztelik” az iraki Köztársasági Gárdát, és Kerbalánál próbálkoznak kisebb-nagyobb akciókkal.

Öngyilkos merényletek sorozata várható?

Franks tábornok, az amerikai főparancsnok vasárnapi nyilatkozata szerint megfelelően zajlik a hadművelet. Ugyanakkor az iraki miniszterelnök-helyettes, Tarik Aziz úgy nyilatkozott, hogy a háború iraki szempontból „nagyon jól halad”. Az irakiak talán saját önbizalmukat is fokozni akarták azzal, hogy bejelentették: 4000 önkéntes érkezett az országba más arab államokból, akik öngyilkos merényletekkel akadályozzák majd az amerikaiak előrenyomulását.

Az első ilyen merényletre a hétvégén már sor került. Az iraki hadsereg egyik altisztje áldozta fel magát, s ölt meg szövetséges katonákat. Amerikai források szerint ugyanakkor máris harcolnak jemeniek, palesztinok és csecsenek az irakiak soraiban. Erre állítólag a nasziríjai harcok szolgáltattak bizonyítékokat.

Előrenyomulás északon is

Északon, a kurd területeken is előrenyomultak a kurdokkal szövetségben küzdő amerikai és (talán) brit csapatok. Az ő nagyobb arányú előrejutásukat azonban egy hatalmas aknamező akadályozza jelenleg – legalábbis így nyilatkozott egy kurd parancsnok, Aresz Abdullah.

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Richard Myers tábornok bejelentette, hogy a koalíciós erők elfoglaltak Észak-Irakban egy olyan tábort, amelyet terroristák vegyi fegyverek, illetve mérgek előállítására használtak.

Küzdelmek délen: a britek legnehezebb csatája

A BBC szerint a brit tengerészgyalogosok hadjáratuk eddigi legnehezebb csatáját vívják Bászra környékén, Abu al-Kaszibnál. A küzdelmek egy napon át tartottak, s jelenleg is csak átmeneti szünet állt be, vagyis hétfőn folytatódnak a harci cselekmények. A leghevesebb ellenállást Abu al-Kaszib környékén, Bászra elővárosánál tanúsították az irakiak. Az angolok állítólag megpróbáltak bekeríteni egy 3000 fős iraki csoportosulást.

Gordon Messenger, a Királyi Tengerészgyalogság 40. kommandóegységének parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy Abu al-Kaszib lakossága “általában üdvözölte” a szövetségeseket. A britek állítólag 35 négyzetkilométernyi területet foglaltak el – saját bejelentésük szerint – Dél-Irakban. Ugyanakkor beismerték, hogy Bászra mellett továbbra is erős az ellenállás. Ezért az előzetes tervekkel ellentétben nem fejeződtek be egy nap alatt a küzdelmek, hanem hétfőn is folytatódnak a harcok – írja a BBC.

Német elemzők szerint Bászra ostromakor a britek elsősorban a kiéheztetésre “játszanak”: valószínűleg ezért háborodtak fel az irakiak azon, hogy a britek állítólag egy hatalmas élelmiszerraktárt semmisítettek meg Bászrában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik