Nagyvilág

Bizonyítékok, vádak, reakciók – Powell az ENSZ BT előtt

Szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki válsággal kapcsolatos ülésén Colin Powell amerikai külügyminiszter ismertette azokat a bizonyítékokat, amelyekkel az Egyesült Államok rendelkezik az iraki tömegpusztító fegyverek kifejlesztéséről, rejtegetéséről.

A tanácskozás helyi idő szerint nem sokkal 10 óra 30 perc után (magyar idő szerint délután fél öt után) kezdődött a világszervezet New York-i székházában. Az ülésen a BT 15 tagja közül 12 (köztük az öt állandó tag) külügyminiszteri szinten képviselteti magát.

FigyelőNet Irak-melléklet

Friss hírek, elemzések Irakról, Amerikáról, a háborús készülődésről és annak gazdasági következményeiről.
Ide klikkeljen!

Powell egyébként 90 percesre tervezte beszédét, az összes többi felszólaló 8-8 percet kap saját álláspontja kifejtésére. Irak – amely nem tagja a BT-nek – szintén jelen lehet a tanácskozáson: az országot nagykövete képviseli.

Az AFP szerint az amerikai sajtó olyan nagy jelentőséget tulajdonít a mostani BT-ülésnek, mint annak a valóban történelmi jelentőségű BT-tanácskozásnak, amelynek során 1962 októberében az amerikaiak azt bizonyították be, hogy a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába.

A bizonyítékok

Hanganyag: Az amerikai külügyminiszter egy olyan telefonbeszélgetés hangfelvételét játszotta le, amelyen két iraki tiszt arról beszél, hogyan rejthetnek el a fegyverellenőrök szeme elől Irakra nézve terhelő anyagokat. Ezt a telefonbeszélgetést november 26-án hallgatták le, egy nappal az ENSZ-fegyverellenőrök szemleútjának újkezdése előtt. Ebben ez volt hallható: “Mindent eltüntettünk.” Powell – a nyomaték kedvéért – a felvétel lejátszása mellett fel is olvasta a beszélgetés szövegét.

Műholdfelvételek: Colin Powell a BT-ben olyan műholdfényképeket terjesztett elő, amelyek – szavai szerint – iraki vegyi fegyverek tárolására alkalmas bunkereket mutatnak.

A bunkerek előtt gépjárművek láthatók, amelyek méregtelenítésre szolgálnak. Powell szerint ez is bizonyíték a vegyi fegyverek felhasználására. „Szaddám Huszein nem teljesítette az ENSZ leszerelési követeléseit, kirívó módon megsértette az erre utaló ENSZ-határozatokat. Emellett szándékos kampányt folytat azzal a céllal, hogy megakadályozza az ENSZ minden hatékony ellenőrzését. Irak olyan helyzetbe hozta magát, amely súlyos következményekkel terhes” – mondta Powell.

Az egyik felvételen egyébként az is látható, hogy mielőtt az ENSZ fegyverzetellenőrök megjelennek, a kocsit elviszik és a raktárakat kiürítik – azaz az ellenőrök semmit sem találnak.

“Irak a legmagasabb szinten dolgozta ki a megtévesztést célzó politikát… és nem tesz semmilyen erőfeszítést a leszerelésre” – mondta a BT ülésén az amerikai külügyminiszter. Az amerikai külügyminiszter szerint Irak jelenleg egy hónap alatt több anyagot tud előállítani biológiai fegyverek céljára, mint az 1991-es első öbölháború előtt. Ezzel Bagdad képes lett arra, hogy ezrével gyilkoljon meg embereket.

Rajzok: Colin Powell rajzokat is tárt a Biztonsági Tanács elé, amelyek biológiai fegyverek előállítására szolgáló mozgó laboratóriumokat ábrázolnak. A rajzokat védett tanúk adatai alapján készítették.

Powell szerint Irak rabokat használ fel a vegyi vagy biológiai fegyverek kikísérletezésére. Szaddám Huszein iraki elnök halállal fenyegette meg azokat az iraki tudósokat, akik tájékoztatnák az ENSZ fegyverellenőreit. Bagdad átalakította Mirage típusú vadászbombázóinak üzemanyagtartályát, hogy onnan teríthessen szét gázt vagy bakteriológiai fegyvereket.

Irak nem csupán nem működik együtt az ENSZ fegyverzetellenőreivel, hanem módszeresen munkájuk meghiúsítására törekszik – hangsúlyozta Colin Powell, utalva arra, hogy így Bagdad megsérti a BT 1441. számú határozatát.

A BT ebben a határozatában utolsó lehetőséget adott Iraknak arra, hogy eleget tegyen a nemzetközi közösség követeléseinek, amelyek teljesítése alól 12 éve kibújik. Powell szerint Irak nem tesz eleget, és eleve nem is akart eleget tenni a BT 1441. számú határozatának, ezért a világszervezet nem riadhat vissza Irak lefegyverzésétől.

Vádak – bizonyítékok nélkül

Powell hangsúlyozta, hogy a hírszerzési értesülések jellege miatt nem mondhat el mindent, de amit a testület elé tárhat, az aggasztó képet fest Irakról. Szavai szerint az ellenőrök megtévesztésével külön bizottság foglalkozik, amelyet Taha Jaszin Ramadan alelnök irányít.

Powell szerint Irak nemcsak a dokumentumokat rejtegeti, egyebek között magánházakban, és nemcsak számítógépek merevlemezét cserélték le, hanem tudósokat is rejtegetnek. A fegyvergyártási programokban érintett tudósokról eleve elavult, hiányos listát adtak át az ellenőröknek.

Egy tudósról hamis halotti bizonyítványt állítottak ki, majd elbujtatták. Szaddám Huszein iraki elnök halállal fenyegette meg azokat az iraki tudósokat, akik bármi fontos információt elmondanak az ENSZ fegyverellenőreinek. Felkészítették őket arra is, hogyan térjenek ki a kérdések tényleges megválaszolása elől.

Powell szerint Szaddám Huszein el van szánva arra, hogy atombombát szerez. Igyekezett Oroszországból, Romániából, Szlovéniából és Indiából olyan elektromágneses berendezéseket beszerezni, amelyek urándúsításra használhatók. Irak 1200 kilométeres hatótávolságú rakéták kifejlesztésén dolgozik, noha az ENSZ csak 150 kilométeres hatótávolságú rakétákat engedélyezett számára.

Az amerikai külügyminiszter előadásában kitért Bagdad és a terrorizmus kapcsolatára is. Beszámolója szerint az al-Kaida mintegy két tucat tagja már nyolc hónapja Bagdadban tartózkodik. 2002-ben két hónapon át Bagdadban gyógykezelték Abu Muszab Zarkavit, Oszama bin-Laden helyettesét.

Powell szerint cáfolhatatlan és tagadhatatlan a következtetés, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket rejteget, és szándékosan félrevezeti az ellenőröket. Szerinte nem az a kérdés, hogy még mennyi időt kapjanak a fegyverzetellenőrök, hanem hogy a BT mikor mondja azt, hogy “elég, elég!”.

Az ENSZ BT tagjainak reakciója

Az ENSZ iraki fegyverzetellenőrzési tevékenységének fokozását sürgette a világszervezet Biztonsági Tanácsában elmondott szerdai beszédében Dominique de Villepin francia külügyminiszter.

A politikus Colin Powell amerikai külügyminiszter beszédére reagált. Dominique de Villepin azt javasolta, hogy emeljék kétszeresére vagy akár háromszorosára a fegyverzetellenőrök számát, és küldjenek egy olyan szakértőt Bagdadba, aki az egész ellenőri tevékenységet ott a helyszínen összefogná, koordinálná. Emellett felvetette, hogy az információszerzés javítására telepítsenek a térségbe Mirage-IV típusú francia felderítő repülőgépeket.

Dominique de Villepin leszögezte: Franciaország nem zárja ki, hogy katonai erőt alkalmazzanak Irak ellen – de csak utolsó megoldásként, ha a diplomáciai erőfeszítések nem járnak sikerrel.

Kulcsfontosságú időpont lesz február 14., az a nap, amikor az ENSZ fegyverzetellenőreinek elő kell terjeszteniük újabb jelentésüket az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében – jelentette ki Jack Straw brit külügyminiszter.

Tang Csia-hszüan (Tang Jiaxuan) kínai külügyminiszter azt sürgette felszólalásában, hogy a fegyverzetellenőrök folytathassák tevékenységüket, és ugyanezt kérte Igor Ivanov, az orosz diplomácia vezetője is, mondván: az amerikaiak által előadott információkat a helyszínen kell ellenőrizni. Ivanov ugyanakkor felszólította Irakot, hogy adjon választ az amerikai külügyminiszter által előhozott vádakra.

Szaúd-Arábia javaslatot nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki válság békés lezárása érdekében, és arra kérte a BT-t, adjon még egy esélyt az arab országoknak, hogy az Irak elleni készülő katonai csapás megelőzhető legyen.

Az iraki reakció

Az iraki műholdas tévé politikai kommentátora szerda este “komédiának” nevezte Colin Powell amerikai külügyminiszternek az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott Irak elleni beszédét.

“A kis Bushnak külügyminisztere révén folytatott játéka nem egyéb, mint ügyetlen kísérlet arra, hogy megismételjék a világ közvéleményének félrevezetését szolgáló hazugságokat, és ürügyet találjanak egy Irak elleni háborúra – mondta a kommentátor Powellnak az iraki tömegpusztító fegyverek létére felsorakoztatott állítólagos bizonyítékairól. – Az amerikai gonosz kormánya igyekszik nyomást gyakorolni a BT-re, hogy olyan új határozatot hozzon, amely felhatalmazást ad egy Irak elleni agresszióra.”

A hírmagyarázó úgy vélekedett, hogy Powell vádbeszéde megerősítette: az amerikai kormány nem rendelkezik semmilyen bizonyítékkal arra, hogy Irak valóban rendelkezik tiltott fegyverekkel.

A magyar reakció

A magyar kormány fontos és kedvező fejleménynek tartja, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere, Colin Powell az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé tárta a bizonyítékokat, amelyek azt támasztják alá, hogy Irak nem működik együtt az ENSZ-fegyverzetellenőrökkel; inkább nehezíteni igyekszik a munkájukat, és megpróbálja félrevezetni őket és rajtuk keresztül a világ közvéleményét – nyilatkozta Kovács László külügyminiszter az MTI-nek Zágrábból szerda este.

Független elemezői vélemények

Az első elemzői vélemények szerint Colin Powell amerikai külügyminiszternek az ENSZ Biztonsági Tanácsában Irakkal kapcsolatban bemutatott tényadatai nem egyértelműen meggyőző bizonyítékok, de azt igazolni tűnnek, hogy Irak megsérti az BT-határozatokat, és Bagdadnak van fegyverprogramja. A szakértőket a Reuters hírügynökség kérdezte meg a Powell-beszéd elhangzása közben.

Barthelemy Courmont, a párizsi nemzetközi kapcsolatok intézetének (IRIS) elemzője szerint a bemutató “reklámnak” mindenképpen kiváló volt, de nem szolgáltatott minden kétséget kizáró bizonyítékot Irak ellen. Úgy vélte, Powell egyértelműen figyelmet érdemlő elemeket ismertetett, és ezeket az ENSZ fegyverellenőrei jól tudják majd hasznosítani további kutatásaik során.

A londoni VERTIC kutatóintézet fegyverkezési szakértője, Kenneth Boutin úgy vélekedett: lehet vitatni a bizonyítékok tartalmát, de a bemutató egyértelműen azt sugallja, hogy az iraki program folyik, és vannak még további bizonyítékok is. Boutin is hozzátette, hogy az új információkkal az ellenőrök munkája könnyebbé vált.

Ellie Goldsworthy, egy másik londoni katonai elemzői testület szakértője szerint meggyőző bizonyítékokat láthattak Powell bemutatójának nézői, legalábbis arra, hogy Bagdad alapjában sérti meg a BT rá vonatkozó határozatát. Ő úgy ítélte meg, Powell előadása ébresztőként hathat azon országokra is, amelyek eddig a kivárás politikáját választották.

Gustavo de Arresteguí spanyol parlamenti képviselő a hírügynökségnek azt mondta, a bemutató a várakozásoknak megfelelően igazolta, hogy Irak nem tesz eleget a BT határozatainak. Ezt szerinte már az a puszta tény is bizonyítja, hogy Bagdad nem teljesíti a nemzetközi közösség kéréseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik