Kína elítélte és kiutasította az országból Li Sao-mint, miután “bizonyítást nyert”, hogy a férfi Tajvannak kémkedett. Mindez múlt szombaton történt, kevesebb mint 24 órával azután, hogy moszkvai ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Pekingnek ítélte a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Washington nyomban üdvözölte is a kínai születésű, de 1982 óta az Egyesült Államokban élő, és időközben amerikai állampolgárrá vált közgazdász-professzor perében született döntést. Elvégre azt akár úgy is értelmezheti, mint közvetlen – és kedvező – választ George W. Bush minapi felvetésére, hogy engedjen szabadon mintegy félszáz kínai születésű amerikai tudóst. Ám ez egyelőre csupán egyetlen gesztus.
ÚJ HELYZET. Igaz, sok minden megváltozott azóta, hogy a kínai főváros nyolc évvel ezelőtt Sydney-vel szemben alulmaradt a 2000. évi játékokért folyó versenyben. Az elmúlt évek korrupciós botrányai nyomán a NOB is gyökeresen átszervezte önmagát. Azt azonban ezzel már nem tehette meg nem történtté, hogy Sydney – mint azt 1999-ben a szervezők is beismerték – az 1993-as szavazás előtti éjszaka 35-35 ezer dollárral vesztegette meg hotelszobájában a kenyai és az ugandai küldöttet, így biztosítva magának a szavazatukat. Sőt a győzelmet is. Nyolc évvel ezelőtt persze még a Tienanmen téren 1989 nyarán lezajlott vérengzés emléke is igen élénken élt a nemzetközi közvéleményben. Éppen ezért az Egyesült Államok 1993-ban nyíltan ellenezte a pekingi olimpia gondolatát. Most viszont sokkal visszafogottabb volt, sőt feltűnően kerülte az állásfoglalást.
Nyomós érvek Peking mellett DEMOKRÁCIAREMÉNY.
A Peking pályázatát támogatók abban bíznak, hogy az olimpiai készülődés által megkövetelt nyitás hasonló demokratizálódást indít meg Kínában, mint amilyen az 1988-as játékok Szöulnak ítélése után Dél-Koreában lezajlott.
GAZDASÁGI SÚLY. Kína az elmúlt években rendre 6-9 százalékos növekedést produkált, egyre meghatározóbb szereplője a világgazdaságnak, miközben piaca potenciálisan 1,3 milliárd fogyasztót jelent. Az ország várhatóan az idén novemberben bebocsátást nyer a WTO-ba.
SPORTDIPLOMÁCIA. Peking komoly rokonszenvet vívott ki magának NOB-körökben azzal a visszafogottsággal, amellyel fogadta 1993-as vereségét Sydneyvel szemben, különösen azok után, hogy kiderült, az ausztrál város két küldöttet megvesztegetve nyerte el a 2000. évi olimpia rendezési jogát.
SPORTSZEMPONTOK. Sydneyben Kína 28 aranyérmet nyert, és a harmadik helyen végzett az összesített éremtáblázaton. Ezzel a világ népességének egynegyedét kitevő ország látványosan bizonyította, hogy sportnagyhatalom, amely méltó az olimpia megrendezésére.
DOPPINGÍGÉRETEK. A kínai illetékesek egyre komolyabban veszik a doppingellenes harcot: miután az ország úszónői a kilencvenes évek közepén sorra buktak le a teszteken, a sydneyi játékokra Peking már 27 sportolóját nem engedte ki doppingvétség miatt, ma pedig már azt ígéri, hogy a jövőben mind a kínai, mind a nemzetközi hatóságok bármikor bárhol ellenőrizhetik a sportolóit.
TAKTIKÁZÁS. Mind Amerikának, mind Európának jobb, hogy nem Toronto vagy Párizs, hanem Peking – azaz Ázsia – kapta a 2008-as olimpiát, mert így 2012-re mindkét kontinens pályázni szándékozó helyszíneinek az esélyei megnőttek.
Pedig aggodalomra ma is lenne ok. Az Amnesty International nemzetközi emberjogvédő szervezet például a NOB-döntést megelőző hétre időzítve tette közzé jelentését arról, hogy Kínában az elmúlt három hónapban 1791 embert végeztek ki egy nagyszabású, bűnözés elleni kampány keretében. Méghozzá sokakat úgy, hogy előtte zsúfolásig telt stadionokba terelték őket, ahol nyilvános megszégyenítést kellett elszenvedniük. A Nyugatnak, élén az Egyesült Államokkal, ezúttal eszébe sem jutott nyíltan ellenezni a kínai pályázatot. Igaz, kérdés, hogy egy harciasabb amerikai tiltakozás nem éppen Peking javát szolgálta volna-e. Mindenesetre az amerikai vállalatokét aligha. A NOB meglévő és reménybeli szponzorai ugyanis az évszázad lehetőségét látják a kínai olimpiai készülődésben. A másik négy pályázó város – Toronto, Párizs, Isztambul és Oszaka – egyike sem kecsegtetett olyan lehetőségekkel, mint Peking: a világcégek ma mind arra törekszenek, hogy a potenciálisan 1,3 milliárdos kínai piacon szilárdítsák meg a pozícióikat, illetve ott építsenek ki újabb és újabb hídfőállásokat. A NOB pedig alighanem már csak önös érdekből is elébe ment ennek az érdeklődésnek. Végtére is 11 kiemelt szponzora a sydneyi olimpiát megelőző két évben 600 millió dollárral gazdagította a pénztárcáját, és az athéni játékokat megelőző 2002-2004-es időszakban is hasonló öszszegre számíthat, a 2006-os torinói téli, illetve a 2008-as pekingi nyári olimpia esetében azonban már ennél is jelentősen nagyobb bevétel folyik majd be a NOB-kasszába.
A Visa például hasonló reményeket táplál, mint amilyen eredményekkel az 1988-as szöuli olimpia járt. Akkoriban még újdonságnak számított a hitelkártya-használat Dél-Koreában, az olimpiai szponzorként tündöklő cég azonban villámgyorsan meghódította a piacot. Márpedig Kína e téren ma ugyanúgy szűz terület, mint Dél-Korea volt a nyolcvanas évek közepén. Minden bizonnyal a Kína-szerte 33 palackozó üzemmel rendelkező Coca-Cola is bátran tervezhet: a tavalyi, már így is 10 százalékos éves forgalomnövekedés még lendületesebbé válhat az olimpia jegyében. Sőt már a kínai pályázat elkészítése 24 millió dolláros költségeinek közel felét is olyan világcégek állták, mint a Motorola, a Xerox és a General Motors. Jórészt e trió szerepvállalása nyugtatta meg az olimpiáról közvetítő első számú televízió, az amerikai NBC vezetését is, amely a közvetítési jogokért 894 millió dollárt fizet be a NOB kaszszájába – ennek 49 százaléka jut a pekingi szervezőknek -, miközben az időeltolódás miatt, akárcsak Sydneyben, Pekingben is az egyesült államokbeli főműsoridőn kívül zajlanak majd a legérdekesebb versenyek.
Budapest esélyei Miután Schmitt Pál magyar sportdiplomatának, a várakozásoknak megfelelően, nem sikerült meggyőznie a NOB tagjait arról, hogy ő legjobb jelölt az elnöki posztra (a megbízást a belga Jacques Rogge nyerte el), Budapest amúgy sem jelentős esélyei tovább csökkentek a 2012-es nyári játékok megrendezésére. A 2008-as ázsiai színhely ugyan növelte Európa és Amerika esélyeit, de a döntés bejelentése után rögtön számos új pályázó jelentette be érdeklődését. A magyar főváros pozícióját már az is rontja, hogy 2004-ben Athén – egy, a nagyvilágból nézve Budapesthez nagyon közeli város – rendezi az olimpiát. Ráadásul a jelenlegi előkészítettségi szint a görög fővárosban kifejezetten idegesíti a NOB tisztségviselőit és a szponzorokat egyaránt, ezért vélhetően a kis országok esélyei romlanak.
Budapest problémája az is, hogy az olimpiai mozgalomban egyre nagyobb befolyásra szert tevő szponzor cégek számára nincs már mit nyerni a Kárpát-medencében. Ennek ellenére minden verseny a befutónál dől el, s ez azt jelenti, hogy még jó három év áll a magyar főváros rendelkezésére. Amennyiben ezt az időt jól használja ki a kormány és az önkormányzat, úgy még akkor is nyer Budapest, ha a választáson esetleg alulmarad.
A fővárosi tömegközlekedés színvonalát javítani kell – ez olimpia nélkül is világos mindenki számára. Az is egyértelmű, hogy a napi 250-300 ezer olimpiai turista, valamint a tovább 50-70 ezer sportoló, sportszövetségi ember és újságíró utaztatását csak további metró és városi, valamint helyi érdekű vasutak létrehozásával lehet megoldani. A fővárosi és a Budapestre vezető úthálózat szintén nem felel meg egy olimpia kihívásának.
Hasonló a helyzet a szállodai szobák és ágyak számának tekintetében. A várható igények mintegy 40 százaléka áll jelenleg rendelkezésre úgy, hogy nemcsak Budapest, hanem a 100 kilométeres körzet összes idegenforgalmi kapacitását figyelembe kell venni az olimpia heteiben. További jelentős beruházást igényelnek a sportlétesítmények, ám esetükben a munka zömét a pályázat megnyerése után elég megkezdeni. Az olimpia pontos beruházási igényét azonban még nem mérték fel; annyi biztos, hogy az amúgy is szükséges infrastrukturális projektek önmagukban több százmilliárd forintot tesznek ki. Ez azonban a jelenlegi keretek között is megoldható lenne, ha három éve nem a metróberuházásról pereskedne a főváros és a kormány.
BERUHÁZÁSI BOOM. Mindeközben az elkövetkező hét évben Pekingben is óriási öszszegek mozdulnak majd meg az olimpiai építkezés érdekében. Az előzetes számítások 20-24 milliárd dollárra teszik a játékok jegyében elvégzendő munkálatok költségeit – a moszkvai döntés nyomán Pekingben a történelem egyik legambíciózusabb városátalakítása veszi kezdetét. Összesen 37 stadion nő ki a földből 2008-ra, amelyekből csak a 2006-ig befejezendő 22 objektum felépítése is 1,6 milliárd dollárba kerül. Az egyetlen “gond”, hogy a strandröplabda elképzelt helyszínét meg kell változtatni: Peking ezt a sportágat a Tienanmen térre, az 1989 mészárlás színhelyére vitte volna, de a nemzetközi felháborodás nyomán elállt ettől a tervétől. Az olimpiai falu és az olimpiai stadion egy 3 ezer hektáros óriásparkban épül fel. A sportlétesítmények költségei mindazonáltal eltörpülnek az egyéb beruházások mellett. A kaotikus utcarendszerrel és állandó forgalmi dugókkal megvert Peking mindenekelőtt 12 milliárd dollárt szán a levegő- és víztisztaság javítására. A nagyartörő tervek szerint 7 év alatt 60 százalékkal mérséklik a károsanyag-kibocsátást. Egy sor környezetszennyező üzemet zárnak be vagy költöztetnek ki a város szélére, de akkor is úgy, hogy szén helyett földgázra állítják át azokat. Egyidejűleg a mintegy 20 ezer városi buszt és a sok tízezer taxit is gázüzeművé alakítják át. Emellett megkétszerezik a metróhálózat jelenlegi hosszát, és rohamtempóban építik tovább a városi gyorsvasútrendszert.
Mindez a fejlesztés aligha haladja meg a város erejét. Elvégre Pekingben a hivatalos adatok szerint évente mintegy 15 milliárd dollár értékű állami beruházás valósul meg – országos szinten ez az összeg körülbelül 100 milliárd dollár -, munkáskéz pedig milliószám áll rendelkezésre.
ÓRIÁSI ESÉLYEK. Mi több, az olimpiai játékok tető alá hozatala még csak nem is lesz a legnagyobb beruházás az országban. A Jangce folyón épülő, gigászi méretű Három Szurdok Vízierőmű költségei jóval meghaladják majd a 30 milliárd dollárt. Elemzők szerint mellesleg az olimpia, legyen bár a világ legnagyszabásúbb rendezvénye, még csak nem is a legkiemelkedőbb gazdasági esély Kína számára. Az igazi perspekítvát az nyújthatja, ha az ország, mint az valószínű, az idén novemberben bebocsátást nyer a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Mindazonáltal az olimpia is feltétlenül tovább növeli a befektetői bizalmat, annál is inkább, mert Peking az információs korszak mintaeseményét szeretné megrendezni. Ez pedig hatalmas üzleteket ígér az információtechnológia cégeinek – a komputergyártóktól a mobilszolgáltatókig.
A Goldman Sachs egy minapi elemzése szerint Peking a jelenlegi 1,5 milliárd dollár helyett 2008-ra évente 5 milliárd dollár működő tőkét vonz majd. Óriási potenciál rejlik a kínai idegenforgalomban is, amely a mai 10 milliós éves vendégforgalomból alig 16 milliárd dollár bevételre tesz szert.
Már csak egy problémát kell megoldani. Egy ekkora beruházás körül óhatatlanul felüti fejét a korrupció, amely területen a kínaiak egy része amúgy is otthonosan mozog. A dollármilliók elsíbolása persze megfékezhető a kemény kéz politikájával – miként a közelmúltban kivégzettek között is szép számmal akadt korrupción kapott közhivatalnok -, ez azonban aligha javítaná Kína emberi jogi bizonyítványát.
