Közélet koronavírus

Jelentősen olcsóbbak lettek a budapesti albérletek a koronavírus miatt

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal nőtt a kínálat, Budapesten pedig 12 százalékos volt a bővülés – írja friss elemzésében a ingatlan.com az országos albérleti trendekről.

Mint írják, a közel 20 ezer kiadó lakáshirdetés pedig azt jelenti, hogy az albérletpiac már most ott tart, mint az iskolakezdést megelőző főszezonban. A kereslet is feléledni látszik. A budapesti árak alakulására jellemző, hogy egy hónap alatt 215 százalékkal nőtt, azaz megtriplázódott a havi 100 ezer forintos határ alatti bérleti díjjal hirdetett lakások száma.

Ennek egyik oka, hogy a járvány miatt a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért bérlő híján a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Ráadásul új jelenség is terjed: korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most viszont pont a fordítottja történik, és a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Igaz, nem tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszútávú kiadásra hirdetni a szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést, mondta el Balogh László elemző.

A budapesti 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott, és több mint 900 ilyen ingatlan található a kínálatban

– tette hozzá. Ugyanakkor a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. A kínálat megugrása azonban várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

Kiemelt kép: MTVA/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik