Életének 73. évében hunyt el Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester. Az önkormányzat saját halottjának tekinti, kedden délelőtt rendkívüli közgyűlést tart. A város honlapjára felkerült Lázár János visszaemlékezése, méltatása az elhunytról. A minisztert mélyen megrendítette barátja elvesztése. Írását változtatás nélkül közöljük.
IN MEMORIAM ALMÁSI ISTVÁN
Almási István személyében egy úriember távozott a magyar közéletből. Egy kulturált, derűs és szorgalmas alföldi keresztény polgár, mindenek felett pedig: egy jó ember.
István, akiben én barátomat is tisztelhettem, egész életében a várost, a közösséget szolgálta, nemcsak helyi politikusként és városvezetőként, hanem pedagógusként, könyvtárosként, sőt szenvedélyes muzsikusként is.
Ő a világ minden más városánál, helyénél többre tartotta ezt a várost, és ez a város is őszintén szerette őt. Köztiszteletnek örvendett civilként és politikusként is, a kiérdemelt közbizalommal pedig felelősséggel gazdálkodott: nem felélte azt, hanem gyarapította, erre pedig csak a legalázatosabb politikusok képesek. Almási István ezért is a példaképe lehet sokunknak, akik a köz szolgálatára esküdtünk fel.
István barátunk megbecsülte az életet. A számára szűk marokkal mért időt nem tékozolta el: hasznos akart és tudott lenni a szolgálata minden napján. Életútja így – a tragikus félbeszakítottság ellenére is – teljes lehetett. Hódmezővásárhely első embereként több eredményt ért el egyetlen ciklus alatt, mint más településvezetők hosszú évek, évtizedek alatt. Sok mindent végzett el, és még többet tervezett elvégezni a közösségért, amelyet úgy szeretett. Az általa megkezdett munka folytatása most már ránk marad.
Istvánt nem egyszer láttam és hallottam muzsikálni. Mint az itt élők tudják, dixieland és jazz zenét játszott, hol szaxofonnal, hol klarinéttal állt a színpadon. Családjával, barátaival és muzsikustársaival mindig olyan szenvedéllyel zenéltek, hogy az általuk sugárzott életöröm idővel az egész közönségre átragadt, és az embernek órákkal vagy napokkal később is egy-egy általuk játszott dallam járt a fejében.
Talán éppen az, amit István játszott.
Amióta Almási István halálhíréről értesültem, gyakran jut eszembe ez a kép. Nagy szükségünk van ugyanis arra, hogy az a derűs és tiszta dallam, amit az egyre zajosabb hétköznapokban Almási István lénye közvetített nekünk, a halála után is a fülünkben maradjon, és sose szűnjünk meg azt dúdolni a jövőben sem.
Őszinte nagyrabecsüléssel hajtok fejet a politikus, és fájó szívvel a jó barát, a politikai harcostárs és a hűséges szövetséges emléke előtt! Osztozom a család gyászában, és együttérzésemet fejezem ki Enikő asszonynak, Enikőnek, Attilának és Zoltánnak.
Mély megrendüléssel,
