Közélet

Van kiút a karácsonyi csomagküldési káoszból, csak nem idén

Nemcsak a Magyar Posta, de minden nagyobb futárcég szenved az egyre nagyobb munkaerőhiánytól. Egyszerűen nincs elég raktáros és gépkocsivezető, aki kezelné és kiszállítaná az árut, különösen a mai napra eső Black Friday és a karácsony közötti csúcsterhelésben. Kisebb futárcégeknél arra is akad példa, hogy az ügyvezetők ugranak be sofőrnek, annyira sok a megrendelésük – derült ki beszélgetéseinkből, amelyet futárcégekkel és webáruházakkal folytattunk.

Megrendelésből márpedig egyre több van, hiszen a magyarok egyre többet fogyasztanak. A kiskereskedelem folyamatosan évi 4-5 százalékkal bővül, ebből az online kereskedelem csak idén 20 százalékkal növekedhet. A GKI Digital becslése szerint az e-forgalom év végére 360 milliárd forint fölé duzzadhat, és a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül 5,2-ről 6 százalékra nőhet idén. Mindezt az is fűti, hogy az egy főre jutó vásárlóerő idén 10 százalék fölötti arányban nőtt tavalyhoz képest a GfK Vásárlóerő legfrissebb felmérése szerint.

A Black Friday őrület

A fekete péntek csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – az idén november 24-e – elnevezése az Egyesült Államokban; ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. A leárazások időszakában egy hazai webáruháznál akár a teljes éves forgalom negyedét is kitevő pénzköltés várható. Az e-kereskedők között van olyan, amely 94 százalékos kedvezményt is kínál a fekete pénteken, illetve sokan heti akciót tartanak. Hagyományosan a tévék, az okostelefonok és a játékkonzolok a legkeresettebbek, de a háztartási gépek is kelendők, a botmixertől a mosógépig. Az ekkor megrendelt árut általában kéthetes határidővel szállítják, aki ennél rövidebbet vállal, az nem korrekt. Érdekesség, hogy Romániában már egész hónapban leárazás van, egymást követik az akciós napok. Nálunk a piacvezető Extreme Digital honosította meg a Black Fridayt.

Nem vitás, hogy kiscsomag-szállításban a Magyar Posta a piacvezető. Ugyanakkor őket is érinti legjobban a futárhiány. Összehasonlításul: a Posta 2016-ban 17,6 millió darab csomagot kézbesített, idén a 20 milliót is elérheti ez a szám. Idén 412 gépjárművezetőt vettek fel, és jelenleg több mint 1400 munkavállalót foglalkoztatnak ebben a munkakörben, és még 35 sofőrt tudnának felvenni, írták megkeresésünkre. Bár azt nem közölték, mennyi sofőr vándorolt el a cégtől idén, illetve mennyit keres náluk egy gépkocsivezető, a 30 ezer embert foglalkoztató állami vállalat pénzügyi lehetőségei igencsak szűkösek. Azt mondták lapunknak, idén már csak 35 sofőrt tudnak felvenni.

Úgy tudjuk: a Postánál bruttó 170 ezer forint a túlórák nélküli sofőri átlagfizetés. Ennek azonban a dupláját is megkereshetik a gépkocsivezetők máshol. Már egy másik állami cégnél, a BKV-nál is nettó 200 ezres fizetés várja a kezdő buszvezetőket, nem is beszélve a nemzetközi logisztikai cégek, vagy akár a hazai futárcégek versenyképesebb fizetéseiről. Sokan külföldre vándoroltak, még az utóbbiak közül is, mondta egy csomagszállító cég vezetője.

Eltérően reagálnak

A kialakult helyzetet – pörgő gazdaság, munkaerőhiány, e-kereskedelem fűtötte év végi roham – a Posta a jóformán ellenőrizhetetlen csomagküldési korlát bevezetésével (is) próbálja kezelni (ez nem vonatkozik ránk, magánszemélyekre, hanem csak a kereskedelmi partnereiket érinti). E mellett már idén októberben jelezték, hogy megnövelt logisztikai kapacitással, létszámbővítéssel, szükség esetén rendkívüli kézbesítési napok bevezetésével, 12 nagyvárosban ünnepi csomagponti kézbesítéssel, a 10 legnagyobb forgalmú csomagautomatánál pedig rekeszbővítéssel készülnek a kiemelt időszakra.

A futárcégek a csomagkorlát helyett inkább azt a megoldást választották, hogy jobban összehangolják a munkát a kereskedőkkel.

A futárcégek egyeztettek az Extreme Digitallal és más nagy e-kereskedőkkel, hogy becsüljék meg az egyes hetekre tervezett csomagszámaikat

– mondta a 24.hu-nak Várkonyi Balázs alapító ügyvezető igazgató, aki hozzátette: az akár napon belüli kommunikáció javítása mindenképpen új dolog, így mindenki hatékonyabban tud előre tervezni. Ez pedig kiemelkedően fontos karácsony előtt: ha egy webkereskedő 100 termékkel többet ad le a tervezettnél, a futárcégnél plusz egy embert kell munkába állítani.

Van egy rossz hírünk

Ahogy egy fuvarozó cég vezetője megfogalmazta, azért kezdtek gombamód szaporodni a cégek, mert hatalmas üzletet láttak a dinamikusan bővülő kiskereskedelemben. Viszont mára kialakult egy negatív árverseny, a fuvarozók még a padlónál is lejjebb vitték az áraikat. Miközben a magyarok – főként a webáruházaknak köszönhetően – rendkívül megszerették az „ingyenes” kiszállítás(nak nevezett marketingfogás)t, mára ez lett a legkedveltebb szállítási mód Magyarországon.

Az ingyenes házhoz szállítás azonban ebben a formában megszűnhet, hallottuk a piacon. Ezt valószínűsíti a GKI Digital felmérése is. Az élesedő árverseny és a munkaerőhiány miatt ugyanis a kereskedők nem fogják tudni tovább terhelni a futárokra a szállítási költséget. Sőt, van olyan vélemény is, miszerint nem hogy megszűnik az „ingyenesség”, hanem jelentősen drágulni fog a fogyasztónak a házhoz szállítás.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Bengyel Ádám, a csomagautomatákkal foglalkozó Foxpost társalapítója jövőre 1000 forintos házhozszállítási díjat valószínűsít, legalábbis ez lenne az egészséges árszint, mondta a 24.hu-nak. Ha valóban megszűnik az ingyenes kiszállítás, akkor a futárcégek árban és minőségben kezdenek majd egymással versenyezni – vetítette előre.

Várkonyi Balázs szerint az 1000 forintos díj soknak tűnik, de áremelés mindenképpen várható. Ennek módja az is lehet, hogy a futárcégek plusz szolgáltatásért kérnek majd pénzt, ők inkább ezt preferálják. Például időkaput vezetnek be, azaz a napon belüli gyorsabb kiszállításért kérhetnek díjat, mondta.

A Magyar Posta válaszában azt írta: az ingyenes kiszállítás megszűnése nem kizárt, de nem is a közeljövőben várható. Inkább azt valószínűsítette, hogy csökkenni fog az ingyenes szállítást biztosító webáruházak száma, valamint egyre magasabb lesz az a rendelési összeg, amely felett biztosítják az ingyenes szállítást.

Új szereplők

Néhány évvel ezelőtt a kiscsomag-szállítási piac egyszereplősből hirtelen sokszereplőssé változott. Mára szinte mindenki mindenkivel szállíttat. Például a Magyar Postának nemcsak saját gépkocsivezetőik vannak, hanem szerződéses fuvarozó partnerük is. Arra a kérdésre, hogy fenyegetheti-e a posta piacvezető pozícióját más, alternatív szolgáltatók megjelenése a csomagszállításban, viszonylag könnyű válaszolni. Jó ideig biztosan nem, ugyanakkor az alternatív fuvarozó cégek bizonyos területeken megelőzhetik (talán már meg is előzték) a postát ügyfélbarátabb szolgáltatással, fejlesztésekkel.

A szolgáltatásverseny az ügyfelek kegyeiért minden bizonnyal folytatódni fog a következő 2-3 évben is, amire ráerősíthetnek a megjelenő új szereplők. Az Extreme Digital például 2018 második felében szeretné elindítani a saját futárjaikkal történő kiszállítást Budapesten. „Ezzel is szeretnénk ügyfeleink bizalmát erősíteni, akik így közvetlenül munkatársainkkal találkozhatnak majd” – mondta Várkonyi. Magyarországon idén októberben jelent meg érdemben a cseh Alza webáruház, Közép-Kelet Európa meghatározó webkereskedője (igazából már 2014 óta jelen vannak, de idén szeretnék felpörgetni a terjeszkedésüket, erre első körben 5 millió eurót fordítanak).

Bár tavaly kicsit visszaesett a top10 magyar webáruház forgalma, az általuk lefedett 110 milliárd forintos piac igen vonzó lehetőséget jelent

– indokolta a 24.hu-nak az időzítést Petr Bena, az Alza hazai értékesítési igazgatója, aki hozzátette: a csomagok kiszállítását egyelőre a Magyar Postával, és a szintén új belépő osztrák Trans-o-Flex fuvarozóval végzik, de idővel saját logisztikai cégükkel, az Alza Express-szel szeretnének majd szállítani.

Csomagautomaták: kitörési pont?

Az Alza Csehországban főként csomagautomatákat használ, ezzel is tarolták le a piacot. A Magyar Posta szerint a csomagautomaták használata az elmúlt egy évben ugrásszerűen nőtt, az üzleti és a lakossági ügyfelek körében is az egyik legnépszerűbb szolgáltatássá vált. A legnépszerűbb tíz csomagautomatánál pedig még a karácsonyi csúcsszezon előtt fejlesztést és bővítést hajtanak végre. Igaz, október elsejétől azonnal meg is emelték a csomagautomatáik használatának lakossági árát.

Európában a csomagautomaták Finnországban és Németországban a legnépszerűbbek. A szolgáltatást a németeknél az állami posta, Deutsche Post üzemelteti, 2500 pontjuk van országos lefedettséggel. Sokak szerint a csomagautomaták további elterjedése nálunk is várható. A szolgáltatás kényelmes, mert nem kell otthon várni a futárt. Diszkrétebbek is, mert nem a munkahelyre vagy otthonra megy a csomag.

Magyarországon jelenleg 117 automata van, 67 darab a Foxpostnak, 50 a Magyar Postának. Ezeken 5-25 kilogrammos csomagokat tudunk átvenni 790 és 1990 forint közötti áron.

A csomagautomatáknál piacvezető Foxpost társalapítója, Bengyel Ádám szerint cégük versenyelőnye a forgalmas helyszíneket elhelyezett automaták és a költséghatékony működés. Azt mondta, ők gyakorlatilag kevesebb futárral tudják ugyanazt az árumennyiséget kezelni, mint más szereplők (hiszen a futárnak csak a csomagpontig kell vinnie az árut az elosztóból). Idén 800 ezer csomagot szállítanak ki 62 pontra, 10 autóval. Folyamatosan fejlesztenek is, december 8-ig 42 helyen bővítenek rekeszkapacitást az automatáikban.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik