Közélet
A Máért plenáris ülése

Orbán: Ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 11. 10. 10:24

A kormányfő szerint „összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”.
Korábban a témában:

Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.

Az anyaország azonban megerősödött – jelentette ki kormányfő, példaként említve, hogy így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”.

Beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései. Célul tűzte, hogy minden magyar, aki közjogilag is a magyar közösség részévé akar válni, megtalálja ennek lehetőségét.

A miniszterelnök szerint mára a Kárpát-medencében megerősödött és versenyképessé vált az a gondolat, amely szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek. Szerinte a magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki.

Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől függően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.

A kormányfő kitért arra, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál. Külön köszönetet mondott a délvidéki magyaroknak, mert – mint mondta – ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak.

Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán. A kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, hogy ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a kultúra kiteljesedésének tere.

Ismét kitért az új ukrán oktatási törvényre, amellyel kapcsolatban közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. A magyar kormány azt kéri, hogy ezt az ukrán fél is lássa be. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.