Közélet

Egy sor törvénytelenséget követett el a lombikbébi-klinika, mégis kapott állami támogatást

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a nyáron döntött arról, hogy 130 millió forintos állami támogatást ad a Vereczkey Attila irányítása alatt álló Humán Reprodukciós Intézet Kft.-nek.

A döntés nyomán azonban a sajtóban számos olyan cikk jelent meg, amelyik felidézte a nőgyógyász szakorvos korábbi büntető és etikai ügyeit. Miután a hivatalhoz közérdekű bejelentés formájában is érkeztek tiltakozó levelek Vereczkey támogatása miatt, az NKFIH-nál megijedtek.

Vizsgálatot rendeltek el, hogy a többi között 88 rendbeli csalásért jogerősen elítélt, jelentős adótartozóként számon tartott és etikai megrovásokból magyar csúcsot állító Vereczkey megfelel-e a támogathatóság kritériumainak.

Az Index múlt heti cikke szerint a vizsgálat nemrég le is zárult. Az NKFIH szerint a botrányokat halmozó orvos ellen jelenleg nincs folyamatban büntető eljárás vagy végrehajtás, a Humán Reprodukciós Intézet Kft.-vel kapcsolatban pedig végképp semmilyen szabálytalanság nem merült fel, ezért nem állhatnak annak útjába, hogy a cég megkapja a „meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztésére” kiírt pályázat 130 millióját.

A 24.hu információja szerint azonban a Humán Reprodukciós Intézet Kft. szakmai múltja korántsem makulátlan. Annyira nem, hogy az ÁNTSZ két éve határozatban állapította meg, hogy a cég emberi embriókon végzett illegális kísérleteket, valamint külföldről hozott be szintén törvénytelenül ivarsejteket, majd tovább is adta azokat.

Az ÁNTSZ emellett egy sor esetben kötelezte a céget, hogy a szakmai protokollnak, és az előírt szolgáltatási színvonalnak megfelelően módosítsa a működését.

A 2015 nyarán született határozat szerint a Vereczkey vezetése alatt álló cég egy olyan előzetes embriógenetikai szűrővizsgálatot vezetett be, amelyről az Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottsága nem engedélyezett Magyarországon, mert egyelőre „kísérleti fázisban van”, „további tudományos bizonyítékok nélkül kétséges, hogy a módszer a páciensek érdekeit szolgálja”.

A vizsgálat során megállapították, hogy a cégnél nem volt teljes körű a kezelésekre vonatkozó dokumentációs kötelezettség teljesítése sem, amivel szintén jogszabályt sértettek, de azzal is, hogy nem tartották be a reprodukciós eljárások közötti kötelezően előírt várakozási időt.

Az ÁNTSZ azt is kiderítette, hogy az embriók fagyasztva tárolását végző személy egy agrármérnök volt, aki bár elvégzett egy embriológiai tanfolyamot, nem rendelkezett a feladatkör ellátásához szükséges előírt végzettséggel.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik