Közélet

Péniszen lőtte magát egy férfi, miközben megpróbált kirabolni egy hotdogost

Vígjátékba illó jelenet zajlott le kedden egy chicagói gyorsétteremben. A 19 éves Terrion Pouncy egy 0.38-as pisztolyt rántott elő egy gyorsétteremben, a fegyvert az egyik alkalmazott, egy 39 éves férfi fejéhez szorította és pénzt követelt – írja a Chicago Sun Times.

A megtámadott alkalmazott épp egy vödörnyi olajat próbált beadni a pultba, amikor Pouncy elkapta. A rémült férfi szólt a kollégájának, hogy ürítse ki a kasszát. A rablónak azonban ez nem volt elég, elkérte az alkalmazottaktól a tárcáikat is, meg egy köteg egydollárost.

Az olajos vödör ekkor megbillent, ahogy utánakaptak, az egydolláros bankók szállni kezdtek a levegőben. Pouncy a pénz után kapkodott, a fegyvert vissza akarta tenni az övtokjába, de elfelejtette biztosítani, az ujja pedig beleakadt az elsütőbillentyűbe. A rabló pont a saját péniszét lőtte meg.

Pouncy kirohant az étteremből, de csak az utca túloldaláig tudott menekülni, ott összerogyott a lépcsőn. A férfit mentő vitte kórházba, ahol letartóztatták. Mivel a bíró úgy döntött, hogy óvadék ellenében sem úszhatja meg az előzetest, börtönbe kerül majd, amit felépül.

(Kiemelt képünkön a rablás helyszíne, fotó: Google)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik