Közélet

Európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont ellen

Cikkünket frissítjük.

A spanyol központi büntető bíróság kiadta pénteken az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és kormányának egykori négy tagja ügyében – jelentette be a bíróság.

Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította Puigdemont kérését, hogy videón keresztül tehessen vallomást a bíróságon.  Őt és politikus társait a bírónő csütörtökre beidézte kihallgatásra, de nem jelentek meg, ezért kéri a letartóztatásukat és kiadatásukat.

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak. A négy másik érintett: Antoni Comín (egészségügy), Clara Ponsatí (oktatás), Lluís Puig (kultúra) és Meritxell Serret (mezőgazdaság).

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. A spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön már előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját.

Amint a parancs megérkezik a belga hatóságokhoz, a La Libre Belgique belga napilap szerint az iratot lefordítás után továbbítani fogják a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni.

A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.

A belga hatóságoknak három hónapjuk van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolorszába, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

Ennyi volt a katalánok harca a függetlenségért
A spanyol miniszterelnök egyszerűen leiskolázott mindenkit.

Kiemelt kép: Europress/Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Ajánlott videó

Olvasói sztorik