Közélet

Együtt: A magyar külügy jóváhagyta Zaid Naffa kinevezését

A párt szerint nem igaz, hogy a magyar kormánynak ne lenne köze a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő diplomata működéséhez.

A magyar Külügyminisztériumnak is jóvá kellett hagynia a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő jordán konzul, Zaid Naffa kinevezését, aki Orbán Viktor családjával is üzleti kapcsolatban áll, emellett a magyar kormány keleti nyitás politikájának egyik kulcsembere − hívta fel a figyelmet Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, külügyi szakpolitikusa.

Korábban a párt országgyűlési képviselője, Szabó Szabolcs írásbeli kérdést nyújtott be a kormánynak arról, hogy jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a jordán diplomata. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy Zaid Naffa tiszteletbeli konzul, kinevezéséről erre a posztra nem a magyar fél, hanem Jordánia dönt.

Hajdu Nóra ennek kapcsán egy 1995-ös külügyminisztériumi rendeletre hívta fel a figyelmet, amely szerint „a Magyar Köztársaság területére kijelölt tiszteletbeli konzuli tisztviselő elfogadását tanúsító felhatalmazást (exequatur) a Külügyminisztérium állítja ki, s a külügyminiszter írja alá”. Így az Együtt szerint Zaid Naffa, bár bizonyítottan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, működését a magyar külügy egyetértésével végzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik