Közélet

A merénylet ellenére is megtartották a New York-i Halloween-felvonulást

A merénylet ellenére is megtartották a New York-i Halloween-felvonulást

Képeken mutatjuk be, ahogy a bátorság és az együttérzés jegyében vonult több ezer, jelmezbe öltözött ember.

A mindössze pár órával korábban és néhány utcasarokkal arrébb történt, nyolc halálos áldozatot követelő New York-i gázolásos merénylet ellenére is megtartották kedden este Manhattan déli részén, Greenwich Village-ben a szokásos évi halloweeni felvonulást, amelyen több ezren vettek részt és amely egyike az Egyesült Államok legnagyobb halloweeni parádéinak.

Europress/AFP PHOTO/ANGELA WEISS

A 44. alkalommal megrendezett Village Halloween Parade résztvevői elmondták, tudnak a halálos áldozatokon kívül 11 súlyos sérültet követelő merényletről, amelyet a rendőrség terrorcselekményként kezel, ám úgy döntöttek, hogy a bátorság és az együttérzés jegyében eljönnek a felvonulásra.

Europress/AFP PHOTO/ANGELA WEISS

Az egy mérföldes útszakaszon rendőrök százai felügyelték a vonulókat, akik között akadtak a riói karneválok hangulatát megidéző dobosok, boszorkányok, szellemek, valamint a mexikói halottak napja (Día de los Muertos) vidámságából ízelítőt adó hatalmas csontváz is.

Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency

„Ma este halloweeni felvonulást tartunk, amivel azt üzenjük, hogy nem nyertetek, nem vagytok ránk hatással, idekint vagyunk és ünnepelünk, és tesszük, amit a New York-iak tesznek, és éljük az életünket, mert nem engedjük, hogy a terrorizmus győzzön” – mondta Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a CNN-nek.

Europress/AFP PHOTO/ANGELA WEISS
Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency
Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency
Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency
Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Mohammed Elshamy/Anadolu Agency

Olvasói sztorik