Közélet

A magyarok 39 százaléka hiszi el, hogy létezik Soros-terv

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 10. 20. 09:22

A többség szerint nincs szükség a „nemzeti konzultációra”.
Korábban a témában:

A magyarok 43 százaléka szerint nem létezik Soros-terv, és 57 százalék inkább rossz ötletnek gondolja az ezzel kapcsolatos „nemzeti konzultációt” – ez derül ki az Iránytű Intézet kutatásából, amit a Magyar Nemzet megbízásából készített.

39 százalék gondolja úgy, hogy inkább létezhet a kormány által a milliárdos üzletembernek tulajdonított terv, 18 százalék pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

Természetesen a kormánypárti szavazók hisznek leginkább a Soros-terv létezésében, náluk kétharmad ez az arány, de még a Fidesz-KDNP támogatói között is van 16 százalék, aki szerint nem létezik a koncepció.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik táborában vannak a legtöbben, 39 százaléknyian, akik osztják a kormány által sulykolt elképzelést a Soros-tervről. Az MSZP-szavazók nagyjából ötöde, a DK-szimpatizánsok 16, az LMP támogatóinak 14 százaléka hisz a terv létezésében. A Jobbikot pártolók 45, a baloldali ellenzéki pártok 60-70 százaléka véli úgy, hogy a Soros-terv kitaláció.

A „nemzeti konzultáció” támogatottsága még a kormánypártok táborában sem elsöprő, a Fidesz-KDNP szavazók 57 százaléka tartja jó ötletnek, 29 százalékuk pedig szükségtelennek. A jobbikosok 64, az MSZP-sek 69, az LMP-sek 86, a DK-szavazók 92 százaléka gondolja úgy, hogy felesleges a kiküldött kérdőív.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.