Közélet

Visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák teljesen visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil aktivistaszervezet.

A kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) – amelyet az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogat – június óta harcolnak az Iszlám Állam ellen a kelet-szíriai Rakkában.

Hírügynökségek nem sokkal korábban jelentették, hogy az SZDE egyik tagmilíciája, a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) kitűzte zászlaját a rakkai stadionban, amely azon kevés létesítmények egyik volt a városban, amelyet a dzsihadisták még ellenőrzésük alatt tartottak.

A stadionban is befejeződtek a harcok, az épületet és a sportpálya talaját még nem tisztították meg az aknáktól.

(MTI, kiemelt kép: AFP/Morukc Umnaber/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik