Közélet

A Lucifer-hatást ismeri, Orbán és Trump ellenszerét nem

A populizmus veszélyesebb a terrorizmusnál - mondja Zimbardo professzor, akinek ötlete sincs, mi a megoldás.

A HVG-nek Philip Zimbardo azt mondja, legendás stanfordi börtönkísérlete is azt igazolta, milyen könnyű jó embereket elszédíteni, korrumpálni rossz körülmények között. Sokan hihetetlen dolgokra képesek csak azért, hogy egy csoport befogadja őket. A világhírű szociálpszichológus egy ideje azon dolgozik, hogy ez megfordítható legyen, és emberek hétköznapi hősökké váljanak.

Gyerekként benne is voltak előítéletek, a dél-bronxi gettóban nőtt fel, nem bízott a rendőrökben. Az egyenruhásokról ma is úgy véli, hogy az uniformis névtelenséget biztosít, ami könnyen erőszakos tettekhez vezet. Bár az egyetemisták önként jelentkeztek raboknak, őröknek mai fejjel már a második nap leállítaná a börtönkísérletet.

Hibáztam, mert tényleg úgy viselkedtem, mint egy börtönigazgató.

Néhány éve a professzor visszatért Szicíliába, ahol hihetetlen elmaradást tapasztalt. A gyerekeket nem érdekli sem a nyelvtanulás, sem az informatika, úgysem azon múlik a sorsuk, hogy mit tudnak, hanem azon, kit ismernek.

Csak a politikai vagy a maffiakapcsolatok számítanak.  

Azóta ösztöndíjjal próbálja őket motiválni.

Nem érti, miért bírálták a feministák a férfiak hanyatlásáról szóló könyvéért,amikor éppen a nők felemelkedéséről és arról írt, hogy a férfiaknak minden eddiginél nagyobb szükségük van a nőkre. Találkozott Orbán Viktorral, de nem ért egyet a kormány politikusaival, akik karrier helyett szülésre biztatnák a nőket. Ez egy elavult nézet.

Zimbardo professzor beszél arról, hogy ma már minden országban egy generáció adja fel szociális kapcsolatait, a terrorista szervezetek online toboroznak,

és könnyen a horgukra akadnak olyan reményvesztett fiatalok, akiknek nincs munkájuk, nem találják a helyüket az oktatási rendszerben, netán elvesztették a családjukat – vagyis nincs életcéljuk, csak ülnek a számítógép előtt.

Ő azonban régóta nem a terrorizmust tartja a legnagyobb veszélynek, hanem a radikalizálódást, a populizmus előretörését, amire Amerika mellett Magyarországot hozza példaként.

Donald Trump olyan, mint egy gyerek, aki nem gondol a tettei következményeire! Azt mondja, hogy elpusztítja Észak-Koreát. Egy atomtámadásnak több áldozata lenne, mint a terrorakcióknak! Mind több országban elcsúsznak az értékek a demokráciától és a liberalizmustól a szélsőjobb felé, és szépen, fokozatosan előkerül a hitleri szóhasználat. Mit értenek vajon azon, hogy „a mi népünk”, vagy hogy „a mi országunk”? Aki olyan, mint mi vagyunk, és nem másmilyen? Mindjárt előjön az Übermensch és az Untermensch is?

Zimbardo nagyon fél, mert ötlete sincs, hogyan lehetne ezt a tendenciát megállítani.

Az 1971-es stanfordi börtönkísérlet vezetője 2007-ben adta ki A Lucifer-hatás című kötetét, miután kiderült, hogy fiatal amerikai katonák milyen kegyetlenül bántak a rabokkal Irakban. Az egyik katona perében szakértőként a professzor arra is rámutatott, hogy gyakorlatilag „élesben” ismételték meg a börtönkísérletet. A Lucifer-hatás nagyon elszomorító képet fest az emberekről.

Így lesz a legjobb emberből is gonosz
Az emberiség elleni bűntetteket, a népirtásokat is hétköznapi emberek követték el. Akár ön, kedves olvasó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik