Közélet

Támadásba lendültek az Észak-koreai hackerek

Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el, köztük a háború esetére Washingtonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is – adta hírül kedden egy dél-koreai lap.

A Csoszun Ilbo idézte a hatalmon lévő Demokrata Párt egy parlamenti képviselőjét, Ri Cseol Hit, aki szerint az észak-koreai számítógépes kalózok 2016 szeptemberében behatoltak a hadsereg rendszerébe és onnan

235 gigabájtnyi titkos adatot raboltak el.A dokumentumok között szerepelt az Észak-Koreával megvívandó háború 5015-ös számú, amerikai-dél-koreai műveleti és cselekvési terve, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megölésére vonatkozó terveket is tartalmazza.

Észak-Korea szerint a CIA megpróbálta kivégezni Kim Dzsongunt
Állítólag kémiai vagy biológiai méreggel próbáltak végezni vele.

Ri egyelőre nem volt elérhető, de a képviselő irodája közölte, hogy a lap helyesen idézte őt.

Az értesülés olyan időszakban került nyilvánosságra, amikor igen feszült a helyzet a Koreai-félszigeten, illetve kölcsönös fenyegetések hangzanak el ismétlődően Donald Trump amerikai elnök, valamint a nemzetközi szankciók ellenére nukleáris- és rakétaprogramját folyamatosan fejlesztő Észak-Korea között.

Ri képviselő jelezte, hogy a dél-koreai védelmi minisztérium szerint a kiberkalózok által eltulajdonított dokumentumok 80 százalékát még nem azonosították. A különleges erők sürgősségi tervét viszont ellopták, beleértve az évenkénti amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatok részleteit, valamint a kulcsfontosságú katonai létesítményekről és az áramfejlesztő telepekről szóló információkat.

Grafitbombát dobnának Észak-Koreára
Az új technológiával megbéníthatnák az ország áramellátó rendszerét.

A hadsereg egy szóvivője a titkos védelmi adatokra hivatkozva nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni ezeket az értesüléseket.

A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Koreának egy körülbelül 6800 fős “hackerhadserege” van, amelyet már többször vádoltak nagyszabású kibertámadások, például a Sony Pictures amerikai filmes szórakoztatóipari cég elleni 2014-es behatolás végrehajtásával.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/AP/Ahn Jang Dzsun

Ajánlott videó

Olvasói sztorik