Közélet

A DK plakátjait is levetetnék a kormányhivatalok

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 10. 10. 13:41

A párt alelnöke azt üzente a „kormányhivatalokban ülő fideszes pártkatonáknak”, hogy bíróság elé fognak kerülni kormányváltás után.
Korábban a témában:

Kormányhivatali határozatok értelmében országszerte le kellene takarni a Demokratikus Koalíció „Orbán vagy Európa? Válassz!” feliratú plakátjait. Erről a párt ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba beszélt kedden.

Sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: a kormányhivatalok hivatali visszaélést követnek el, hirdetéseik nem esnek a Fidesz plakáttörvényének hatálya alá, azokat ugyanis nem a párt, hanem két EP-képviselőjük rendelte meg és fizette ki. A megrendelő így nem magyar költségvetésből finanszírozott szervezet.

Molnár közölte: szeretnék, ha nem csak a törvénytelenséget állapítanák meg, de fel is függesztenék a határozatok végrehajtását. Emellett azt üzente „a kormányhivatalokban ülő fideszes pártkatonáknak”, hogy a magyar törvények semmibe vétele miatt egy kormányváltás után bíróság előtt fognak felelni. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.