Birmingham nagyváros az Egyesült Királyságban, Angliában, és hatalmas csirkegyárában jobbára indiaiak és pakisztániak dolgoznak. Mintegy ezerötszázan. Dzsodó a csirkegyárba Budapestről érkezett. A rendes neve Radics József, de mert ezt nehéz kiejteni, így lett belőle Dzsodzsó.

– Megláttak a csirkegyárban – meséli Dzsodzsó –, és megörültek. Azt hitték, én is közéjük tartozom, hogy indiai vagyok vagy pakisztáni. Érdekes, amikor meg Kanadában éltem, az indiánok gondolták rólam ugyanezt a rezervátumukban, amit az állam jelölt ki nekik. A csirkegyárban eleinte tényleg nem értették, ha pont úgy nézek ki, mint ők, akkor miért nem beszélem a nyelvüket, miért csak egy-két szót ismerek. Hát mert én egy magyar cigány vagyok.

Nyolc óra munka mínusz öt fokban

A magyar munkások szerint a birminghami csirkegyárban az a legjobb, hogy legálisan működik: napi nyolc óra munka mínusz öt fokban, tíz perc pihenővel, ezer fontos minimálbérrel, heti kifizetéssel.

– A felvételinél – magyarázza Dzsodzsó –, ki kellett tölteni egy angol nyelvű tesztet. Öt év Kanada után ez nem jelentett problémát. Hogy hány éves vagyok? Ötven, és a csirkegyárban bátyámnak szólítottak. Az is tetszett nekik, hogy én már fél órával a munkakezdés előtt megjelentem, azért, hogy előkészíthessem a dobozaimat. Mint egy orvosi rendelőben, a birminghami csirkegyárban akkora a tisztaság: hajháló, sisak, köpeny, kesztyű, gumicsizma… Nem, a köpeny alá nem húzhatsz pulóvereket, mert abban képtelenség gyorsan mozogni. Pihenőt egyszer engedélyeznek, négy óra elteltével tíz percet, akkor megeheted a szendvicsedet. Úgy kell elképzelni a részleget, hogy van egy hosszú futószalag. Vagyis sok-sok futószalag, amelyeken őrült sebességgel közelednek feléd a mellek. A mi futószalagunkon mindig csirkemellek érkeztek, amiket aztán le kellett kapkodni és dobozokba rakni. Naponta 1400 ládát töltöttem meg, napi tizenöt tonnákat dolgoztunk fel.

– Igazi rabszolgamunka.

– De volt munkaszerződésem. És pontosan fizettek, ráadásul hetente. És én akartam is ezt a munkát, mert így olyan társadalomban élhettem, ahol nem különböztetnek meg. Én így lehettem szabad.

– Szabad?

– Először egy pakisztáni családnál laktam, a padláson, amiről azt mondták, szoba. Írtam három magyar barátomnak, ha ők is kijönnének dolgozni a csirkegyárba, ahol hetente mondtak fel a munkások, akkor négyen bérelhetnénk egy önálló lakást, s a koszttal meg a bérleti díjjal együtt kijönnénk 400 fontból. Havonta, fejenként. Így marad hatszáz font, amit hazaküldhetünk a családnak, Magyarországra.

Magyar cigány kolóniák Angliában

– Ahogyan Kanadában – magyarázza Dzsodzsó –, úgy Angliában is meglátogattam több magyar cigány kolóniát. Manchesterben, Liverpoolban, Nottinghamben. A gyerekeim közül jelenleg hárman élnek külföldön. Egyikük pincérnő Kanadában. A másikuk felszolgáló Angliában, a harmadik szakács, szintén Angliában. Beilleszkedtek, azt mondják, nekik külföldön van a jövőképük, mivel ott van munkájuk, a gyerekeik pedig már tökéletesen beszélik az angolt. Angliában, egy-egy magyar cigány kolóniában több százan laknak, főleg Borsodból és Szabolcsból érkezők. Mintegy tízezer magyar cigány él az Egyesült Királyságban, és egy részük azt tervezi, esetleg átköltözik Németországba.

– A csirkegyárban jelenleg hány angol dolgozik?

– Tudomásom szerint egy. Munkaidő után és hétvégeken kerttakarítást is vállaltam. Az angolok az efféle munkákra már lusták. Általában szemetet hordtam el olyan helyekről, amelyekhez évek óta nem nyúltak; hemzsegtek a patkányoktól. Kutyakenneleket is takarítottam. Szinte kézről kézre adtak. Azoknak pedig, akik nem ismertek, először azt mondtam, ha a munkám nem jó, nem kell fizetni. Ezen általában mosolyogtak, és tényleg sokan keresték Dzsodzsót, a magyar cigányt, akinek csak akkor kell fizetni, ha a munkája quality, minőségi.

Könyvgyűjtés szlovákiai magyaroknak és szlovákiai magyar cigányoknak

– Dzsodzsó, most, hogy nyolc év külföldi munka után hazajön, mihez kezd?

– Házfelügyelő lettem egy óbudai társasházban. Ebben egy jogász ismerősöm segített. Van hozzá egy picike lakás a szuterénben és egy picike kert. Haza kellett jönnöm, mert a volt feleségem, a gyermekeim anyja súlyos beteg. Nyolc évvel ezelőtt vele együtt indultunk Kanadába, Torontóba, ahol menekültstátuszért folyamodtunk, de nem kaptuk meg. Pedig bemutattam azt a magyar bírósági határozatot, ami azt bizonyította, azért nem vettek fel dolgozni szórólapozásra, mert cigány származású vagyok. Van érettségim, a szakképzettségem utcai szociális munkás… Az elmúlt húsz évben több ezer szegény cigány gyereket táboroztattunk. A táborok után klubokat nyitottunk Pesten, melyek az emberi jogok sajátságos intézményei lettek. Négy évvel ezelőtt mindazoknak, akiket valaha táboroztattunk, szerveztem egy találkozót. Háromszázan jöttek el. Többségükből jó szakember lett, civil vezető, többségük elvégezte az egyetemet, a főiskolát.

Hogy mi van most? A magyarországi cigányoknak gyakorlatilag nincsenek se intézményeik, se politikai képviseletük.

Megszüntették a Romano Khert, a Roma Parlamentet bezárták, a cigány tanodák közül jobbára csak azokat hagyták meg, amelyek simulnak a kormányhoz, a cigány vezetőket tudatosan manipulálják… Igen, tudomásul kell venni, hogy ma se a bal-, se a jobboldalon nincs olyan párt, amelyik felvállalná a cigányokat, a választásokon ugyanis ez egyet jelentene a szavazatvesztéssel. Persze, hogy sokan gondoljuk úgy, hogy ez így nincs jól. Setét Jenőék már hetek óta szervezik a Roma Büszkeség Napját, ami október 7-én lesz, s amelyhez több mint száz roma és nem roma település csatlakozott. A fő jelszavunk az, hogy az alapvető emberi jogok mindenkit megilletnek.

A cigányok sem ufók. Ugyanolyan alapvető gondjaink vannak, mint a nem cigány szegényeknek és azoknak, akiknek az érdekeit ma senki nem képviseli.

Ez lesz az ötödik Roma Büszkeség Napja, mely a Blaha Lujza térről indul 14 órakor, és a Nyugati térre érkezik meg. Cigányokkal, nem cigányokkal. Azt kérjük, mindenki hozzon magával egy magyar nyelvű könyvet, amit aztán eljuttatunk Szlovákiába, olyan településekre, ahol magyarok, és szlovákiai cigány magyarok élnek, kisebbségben.