Közélet
AppleMark

Lattmann már nem miniszterelnök-jelölt, de Szélt tökéletesnek tartja

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 09. 27. 19:10

Korábban a témában:

Miután kedd este az ATV Egyenes beszédben Lattmann Tamás arról beszélt, hogy tárgyaltak arról, ő legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, szerdán a Reflektornak adott interjújában arról beszélt, hogy az LMP-s Szél Bernadett tökéletes a feladatra.

A nemzetközi jogász szerint 2016 őszén megkereste őt Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Tóth Bertalan frakcióvezető, Hiller István választmányi elnök és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő azzal, hogy legyen az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd közös miniszterelnöke. Azonban amikor Botka László megjelent a színen decemberben, megváltozott a helyzet.

Lattmann ezzel kapcsolatban a Reflektornak úgy nyilatkozott:

Január után megsokasodtak azok a beszélgetések, amelyek már nem az MSZP köré szerveződtek, miközben a kapcsolat nem szakadt meg, például Botka Lászlóval is áprilisban ültünk le egy tisztázó beszélgetésre.

A részletek tisztázásáig nem jutottak el, bár Lattmann szerint elég sok mindent kérhetett volna cserébe, jóllehet, ő csak politikai támogatást akart. Tárgyalt más pártokkal is, mert úgy gondolta, hogy egy külső jelölt még az MSZP-vel, DK-val nem tárgyaló LMP számára is vállalható lett volna.

Arra a kérdésre, hogy miért most jött elő ezzel, azt válaszolta, hogy a nyári uborkaszezonban nem tudta magát összeszedni az ellenzék.

lényegében ugyanazokon a kérdéseken megy a rugózás, mint tavasszal. Csak közben pl. az MSZP támogatottsága szabadesésbe fordult, ami bár lehet örömteli más ellenzéki pártok számára, nem segíti az ellenzéket abban, hogy 2018-ban érdemi eredményt érjen el.

Azt viszont örvendetesnek tartja, hogy az LMP Szél Bernadettet választotta miniszterelnök-jelöltnek, mert Lattmann szerint tökéletesen alkalmas jelölt.

A kérdés ugyanakkor az, hogy egy párt-politikus, legyen bármilyen kiváló is, és bármilyen nemű, képes lenne-e 2018-ban Orbán Viktor eredményes kihívója lenni.

Szerdán előbb a DK, majd az MSZP adott ki közleményt az Egyenes beszédben elhangzottakkal kapcsolatban. A DK azt írta, hogy arról tájékoztatták őket: az MSZP vezetői tárgyalásokat folytatnak Lattmannal a jelöltségről, a jogászt pedig támogatta az MSZP elnöke, farkcióvezetője és választmányi elnöke.

Az MSZP felkérte a DK-t, hogy fogadjuk bemutatkozó látogatáson Lattmann Tamást. E felkérés alapján a Demokratikus Koalíció nevében Molnár Csaba ügyvezető alelnök, a párt kampányfőnöke és ellenzéki tárgyalásokkal megbízott politikusa egy alkalommal tárgyalt Lattmann Tamással. Az ügyvezető alelnök erről a tárgyalásról a DK elnökségét részletesen tájékoztatta. Az elnökség a tájékoztatást tudomásul vette, a jelöléssel kapcsolatosan nyitottságot mutatott és felhatalmazta Molnár Csabát további tárgyalásokra.

Amelyre nem került sor, mert az MSZP Botka Lászlót jelölte miniszterelnöknek és így a DK elnöksége sem hozott döntést Lattmannal kapcsolatban.

Ezzel szemben Molnár Gyula, Hiller István és Tóth Bertalan a következőt írták:

Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született.

(Kiemelt kép: MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.