Közélet

Fizetnie kell a rendőrségnek a meghiúsított Orbán-ellenes tüntetés miatt

A Kúria jogerős döntése szerint a rendőrség megsértette a gyülekezési jogot, amikor 2015. február 27-én nem engedte, hogy Orbán Viktor évértékelő beszéde alatt ellentüntetést tartsanak a Várkert Bazárnál, ezért az elmaradt tüntetés szervezőinek 100-100 ezer forintos sérelemdíjat is megállapítottak – írta a Magyar Helsinki Bizottság a honlapján.

Takács Borbála és Takács Flóra, a MostMi csoport aktivistái bejelentési kötelezettségüknek eleget téve, február 20-án a rendőrséghez fordultak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a másnapi egyeztetésen közölte velük, hogy a demonstrációjukat nem lehet megtartani, mert az I. kerületi önkormányzat a területet használatba adta az évértékelőt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek. A használat célja az évértékelő biztosítása és a közvetítő-kocsik elhelyezése volt. A rendőrség kérte az ellentüntetés szervezőit, hogy módosítsák a bejelentésüket, amire ők nem voltak hajlandók. Ezt követően a rendőrség úgy foglalt állást, hogy a gyülekezés nyilvánvalóan lehetetlen célra irányul, mert a két rendezvény egyszerre nem tartható meg, a végzésben pedig azt a jogorvoslati tájékoztatást adták, hogy a döntéssel szemben nem a gyülekezési jogról szóló gyors bírósági jogorvoslattal lehet élni, hanem azzal, amellyel akár évekig is eltarthat az eljárás.

A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint mind a jogorvoslati jogról szóló tájékoztatás, mind maga a tiltás törvénysértő volt, és Alaptörvény-ellenesen korlátozta a tiltakozni kívánók gyülekezési jogát, ezért a szervezők képviseletében bírósághoz fordult az ügyben és ugyan a Fővárosi és Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyetértett velük, de akkor már az évértékelő három napja véget ért, ezért a szervezők személyhez fűződő jogsértés és kártérítés miatt indítottak pert a rendőrség ellen, amely most a Kúrián lezárult.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik