Gyurcsány Ferenc lakossági nagygyűlésen Salgótarjánban
Közélet

“Egy az egy ellen” – Gyurcsányék ajánlata Botkának

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 09. 16. 10:02

A Fidesz leváltásának egyetlen módja a demokratikus ellenzék együttműködése.

A Demokratikus Koalíció elnöksége – a pártszavazás eredményét értékelve – nyilatkozatot tett közzé az ellenzéki együttműködésről.

A Fidesz leváltásának egyetlen módja a demokratikus ellenzék együttműködése.

A DK erre előfeltételek nélkül nyitott, de azt nem fogadja el, hogy az MSZP az együttműködésért megszabná, ki képviselje őket.

Mi ezt elvi okból sem tudjuk elfogadni. Nem csak azért, mert a DK tagjai az elmúlt napokban pártszavazáson így döntöttek. Hanem, mert polgári világot szeretnénk, amely az egyéni és csoportos szabadság, önállóság elismerésére épül. Sem a miniszterelnök, sem valamely miniszterelnök-jelölt nem szólhat bele, hogy ki legyen egy vállalat, egy egyetem, egy civil szervezet, egy egyház vagy egy párt képviselője. Aki erre igényt tart, az nem a társadalmi függetlenség, hanem a személyi függőség rendjét építi.

A DK sajnálja, hogy az MSZP nem tudja elfogadni a függetlenségét, amivel lehetetlenné teszi a közös lista állítását. Mégsem mondana le az együttműködésről, kompromisszumot ajánl.

„Egy az egy ellen”

Ha a két álláspont között ekkora különbség van, akkor a győzelem, mint végcél elérése érdekében kompromisszumot kell kötni. Ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje a javaslatához nem talált eddig partnereket – márpedig ez így történt – akkor más megoldást kell keresni. Ha az MSZP nem tudja elfogadni, hogy a közös lista csak egyenrangú felek kölcsönös elfogadásán alapulhat, akkor legalább

legyen megállapodás, hogy az egyes választókerületekben melyik az az egyetlen demokratikus ellenzéki párt, amely jelöltet indít. A többiek ezen egyetlen jelölt támogatására szólítják fel választóikat. Azaz a Fidesz jelöltjével szemben mindenhol csak egy demokratikus jelölt induljon. A DK ezt hívja az „egy az egy ellen” politikájának.

Az elnökség elismeri, ma az MSZP a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt. Közjogi értelemben azonban ez nem több jogot jelent, hanem több felelősséget, politikai értelemben.

Vagy az MSZP találja meg és képviseli az együttműködés útját, vagy egymással szemben fogunk indulni. Mi ez utóbbit nem kívánjuk, mert ez esetben elérhetetlen távolságba kerül az Orbán-rendszer leváltásának lehetősége.

A DK nem veheti át az MSZP felelősségét, de figyelmeztet, ha az MSZP nem tud megfelelni a rá háruló felelősségnek, akkor a demokratikus, európai Magyarország ügye 2018-ban elbukik.

E bukás árát Magyarország, a demokratikus ellenzék, az MSZP és személyesen Botka László fogja megfizetni.

E felismerés jegyében a DK elnöksége több nyitottságot, kompromisszumkészséget és belátást kíván minden demokratának.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.