Közélet

A gyilkosság helyszínére vitték a borsodnádasdi fiút – videóval

Bilincsben, vezetőszáron vitték a rendőrök B. Rolandot ahhoz az aknához, ahol az eddigi adatok szerint megölte a 17 éves Csengét. A 20 éves fiatal nyomozókkal tért vissza helyszínre, és megmutatta, hova rejtette – az akkor még eszméletlen – kamaszlányt. Erről felvétel készült:

A gyilkosság részleteiről a rendőrség kedd délután rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese azt mondta, a fiatalok Borsodnádasd egyik erdős területén találkoztak, és beszélgetni kezdtek. A  lány később öntudatlan állapotba került, ekkor a fiú egy vízzel telt aknába eresztette. Az elsődleges szakértői véleményben az áll, hogy a halálát fulladás okozta.

Ruha nem volt rajta, viszont az eddigi adatok szerint nem szexuális indíttatású bűncselekmény történt.Mint ismert, Csenge eltűnését édesanyja jelentette vasárnap délután, ezután rendőrök, polgárőrök és tűzoltók indultak a keresésére. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt arról tájékoztatott, hogy a holttestét éjfél előtt megtalálták Borsodnádasdon.

Beismerte a borsodnádasdi fiú, hogy megölte Csengét - részletek
A lány öntudatlan állapotban volt, amikor gyilkosa az aknába tette. Az eddigi adatok szerint a bűncselekmény nem szexuális indíttatásból történt.

Őrizetbe került, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

(Kiemelt kép: police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik