Közélet

Korrupcióval gyanúsítják Hegedűs Zsuzsa volt titkárát

Hegedűs Zsuzsa (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )
Hegedűs Zsuzsa (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással vádolják Bogdán Lászlót, aki 2010 és 2014 között a Miniszterelnökségen dolgozott Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott személyi titkáraként – írja a Magyar Nemzet.

A vád szerint Bogdán, aki egyben a Baranya megyei Rózsafa fideszes polgármestere is, miniszterelnökségi pozícióját kihasználva magáncélból kért adatokat soron kívül és ingyenesen, majd ezeket a 2014-es polgármesteri kampányáhához is felhasználta. Ilyen információ volt például az egyes települések közfoglalkoztatottjainak listája vagy egyes ingatlan-nyilvántartási adatok. Ez utóbbiakat az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez használta volna fel. Itt azonban még nem állt meg, ugyanis jogosulatlanul jutott diplomata-útlevélhez és hivatali személygépkocsihoz is.

Bogdán ügyében már 2014-ben elkezdték a vizsgálatot, de a vádemelésre csak 2016 októberében került sor. Az első érdemi tárgyalást pénteken tartják. Az ügyészség hűtlen kezeléssel, közokirat-hamisítással, és nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta meg a férfit.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Hegedűs Zsuzsa szerint Bogdán 2010. októbertől 2014. decemberig között volt a személyi titkára, és csak 2014. december elején értesítették, hogy Bogdán 2012 óta súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseket követett el. A lap utal arra, hogy Hegedűs 2014-ben azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy Bogdán visszaélt a nevével és elbocsátották.

Bogdán ugyanakkor azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy maga kezdeményezte a szerződésbontást, mert a polgármesteri munkájára akart koncentrálni. Teljesen alaptalannak tartja az ellene felhozott vádakat és állítása szerint nem is volt köztisztviselő a Miniszterelnökségen, csak munkavállalóként dolgozott ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik