Közélet

Nyakunkon a kvótaper ítélete

emberi jogok európai bírósága (Array)
emberi jogok európai bírósága (Array)

Szeptember 6-án hirdet ítéletet az Európai Bíróság a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében – közölte a luxembourgi székhelyű bíróság.

A magyar kormány 2015 decemberében fordult az Európai Unió Bíróságához, hogy kérje a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését, amit az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezésének dacára fogadtak el néhány hónappal korábban.

A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább azon rész megsemmisítését, aminek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.

A bíróság illetékes főtanácsnoka júliusi állásfoglalásában a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta, mondván, a felperesek jogi érvei nem állják meg a helyüket. Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással. A perben a bíróság tizenöt fős 15 nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik