Közélet

Előkerült húszmillió pakisztáni

Pakisztán mintegy 220 millió lakosával immáron a világ öt legnépesebb állama közé sorolható - derült ki a közép-keleti országban elvégzett népszámlálás pénteken közzétett előzetes adataiból, amelyek még az iszlámábádi kormányt is meglepték.

Eredetileg a statisztikát készítő szakemberek 200 millió főre becsülték 2017-re Pakisztán lakosságát, a legutóbbi, 1989-ben végzett népszámlálás adataiból kiindulva; huszonnyolc évvel ezelőtt az összeírás 130 milliós népességet mutatott.

A pakisztáni statisztikai hivatal egyik munkatársa a mostani népszámlálás eredményét ismertetve elmondta: az ország négy tartománya és az Afganisztánnal határos törzsi tartományok lélekszáma 207,77 millióra gyarapodott. Az Indiával határos, vitatott hovatartozású területek pakisztáni felén, vagyis a Himalája előhegységében lévő Gilgit-Baltisztán tartományban, illetve Kasmírban pedig további 15 millió ember él, akiket a hivatalos jelentés nem említ – tette hozzá az illetékes.

Pakisztán eddig a világ legtöbb lakost számláló országainak listáján a hatodik helyen szerepelt, most viszont megelőzte Brazíliát, amelyet különböző becslések szerint 210 millióan laknak.

A pakisztáni statisztikai hivatal által készített dokumentum kivonata szerint a népesség évente 2,4 százalékkal növekedett.

Ez meglepően magas arány – jóval magasabb a vártnál

– mondta Sakíl Ahmed Ramaj, egy pakisztáni agytröszt elemzője, aki a fenntartható fejlődéssel foglalkozik.

Pakisztán korlátozott erőforrásai számára az ekkora méretű lakosság gondot jelenthet, ezért megoldást kell találni arra, miként lehet a fiatalok nagy létszámából előnyt kovácsolni – tette hozzá.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik