Közélet

Kövér: A választást még nem nyertük meg

A házelnök szerint Soros György a nagyobb ellenfél a jövő tavaszi választáson, de Simicska Lajost sem becsüli le.

A józan ész alapján elképzelhetetlen, hogy ne a Fidesz-KDNP nyerjen 2018 tavaszán – ezt Kövér László mondta a Magyar Időknek adott ünnepi interjúban, amiből már pénteken előzetest közölt a kormánypárti lap. Ám hangsúlyozta: a választást még nem nyerték meg, a közvélemény-kutatások nem téveszthetik meg a kormányzó pártok táborát.

A házelnök szerint a Szent Istváni állam politikai vezetésének teljesítménye a mai „szellemi elit” számára is fontos viszonyítási pont. Kétségesnek nevezte az Európai Unió hosszú távú fennmaradását, de azt is mondta: Magyarország abban érdekelt, hogy az unió megreformált, erős nemzetállamokra épülő közösségként éljen tovább.

Az „európai demokratikus elitek” jelentős része Kövér szerint annak a „globális háttérhatalomnak az ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke”. Azt mondta, ebbe a körbe tartozik Soros György is, akit a jövő évi parlamenti választásokkal összefüggésben az ellenzék egyik meghatározó szereplőjének nevezett. Őt tekinti a nagyobb ellenfélnek, de hozzátette: „a régi harcostársat”, Simicska Lajost sem akarja lebecsülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik