Közélet

Hatmilliós prémium jár a MÁV vezérigazgatójának

A pénteki Magyar Nemzet címlapon számolt be Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztériumi államtitkár Tóth Bertalana szocialista képviselőnek adott válaszáról, amiben arról beszél, hogy az állami cégvezetők akár éves bérük 10-80 százalékát is megkaphatták jutalomként 2016-ban.

Kivétel ezek alól a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt, ezeken a helyeken ugyanis a külügy szerint 2015 óta nem jár prémium a vezető tisztségviselőknek.

A nyolcvanszázalékos prémium az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és a Duna Menti Vízmű Zrt. műszaki igazgatója kapta, de azt nem lehet tudni, hogy ez forintban mennyit jelent.

A MÁV-nál a lap szerint 23,6 millió forintot dobhattak szét a felsővezetés tagjai között. Dávid Ilona vezérigazgató havi bruttó ötmilliót keres, éves szinten hatvanmilliót, ehhez tízszázalékos prémium jár, vagyis hatmillió forint.

A helyettesek havi bruttó 1,8-3 milliót keresnek, évente 21,6-36 milliót, amihez 2,1-3-6 milliós prémium dukál. Egyébként a MÁV-nál a biztonsági és jogi igazgató szerződésében 20 százalékos prémium szerepel, így ők 4,3 milliót vihetnek haza.

A Magyar Postánál vezércsere történt, Szarka Zsoltot Illés Zoltán váltotta tavaly augusztusban, Szarka két részletben hétmilliót, Illés öt hónap munkáért ötmilliót kapott jutalomként. A postánál 2016-ban a hatvan-hetven fős vezetés között 67,3 milliót, a 30 ezer alkalmazott között 78,2 milliót dobtak szét prémiumként.

Havi 7 milliót keres Orbán fő vagyonkezelője
Összegyűjtöttük, mennyit keres Szivek Norbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik