Közélet

Lenyúlta az egyház a tanárokat

Százmilliós nagyságrendű pótlékkal tartozhat a pedagógusoknak a Szeged–Csanádi Egyházmegye.

 

Tizenegy éven át tarthatták vissza a különösen hátrányos helyzetű települések tanítóinak törvény szerint járó bérpótlékot – írja a Magyar Narancs. A jogszabálysértés talán soha nem derül ki, ha a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvodában dolgozó tanár férje nem robbantja ki az ügyet.

A férj felesége nevében indította a pert, mert elmaradt a fizetése mintegy 10 százalékára rúgó pótlék. Az asszony matematika szakos tanár, osztályfőnök volt, és minden osztályában átlag feletti volt a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek aránya.

A 240/2006-os kormányrendelet szerint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, az átlagnál jóval nagyobb munkanélküliséggel sújtott településeken dolgozó tanárok külön pótlékra jogosultak. A melléklet név szerint felsorolja e településeket, köztük Battonyát.

Az iskola ügyvédje a bíróság előtt ugyanakkor arra hivatkozott, hogy rosszul, mert “községként” szerepeltette, miközben város. Ezt az érvet nem fogadta el sem az első-, sem a másodfokon eljáró bíróság. Végül az iskolát jogerősen 290 400 forint megfizetésére kötelezték.

Az egyházmegye a pervesztés óta sem fizeti a pótlékokat az érintett tanároknak, mondván, ehhez nincsenek pontos adatai. A Magyar Narancs szerint pontosan 11 település 11 iskolája lehet érintett, ami összességében – minden tanárral számolva – százmilliós nagyságrendű tétel lehet.

Közben kiderült, hogy a pótlékok elmaradása miatt három iskolánál munkaügyi bírságot szabtak ki, a battonyai iskolában pedig pertársaságot alakított több tanár (egyiküket már kirúgták).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik