Közélet

CEU: rövidesen elhárul az egyik akadály

A magyar kormány most már a New York állammal kötött megállapodással is beéri.

A magyar kormány és New York állam rövidesen aláírja a Közép-európai Egyetem (CEU) további működését biztosító kétoldalú megállapodást – írja a hvg.hu. A magyar fél már csak a dokumentum pontos szövegét várja – értesült a portál.

A magyar kormány hónapokig ragaszkodott ahhoz, hogy az amerikai szövetségi kormánnyal kössön megállapodást az intézmény budapesti működéséről, noha a washingtoni tisztségviselők számos alkalommal elmondták, hogy ez nem lehetséges. Erről csak azután tettek le, hogy Betsy DeVos amerikai oktatási miniszter is közölte Balog Zoltánnal, hogy a szövetségi kormánynak nincs jogköre belépni a CEU vagy más egyetemek működéséről folytatott tárgyalásokba.

Úgy tudni, a magyar kormány a szövetségi miniszter erről szóló levelét végül elfogadta a szövetségi kormánnyal kötendő előzetes megállapodásként. Ezzel azonban csak az egyik akadály hárult el az egyetem tovább működése előtt, az áprilisi törvénymódosítás ugyanis azt is előírja, hogy az egyetem a székhelyül szolgáló államban is folytasson oktatási tevékenységet, vagyis New York államban is legyen működő kampusza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik