Közélet

Újabb Jobbikhoz köthető plakátok Simicska helyein

De a plakátok maguk jelöletlenek és hétfőre ellepték az országot, írja a hvg.hu. Három héttel ezelőtt még más plakátok voltak a Mahír helyein, akkor csak annyi állt ott, hogy:

A nép nem betiltható, de a kormány leváltható.

Most a Jobbik egyik fő kampányüzenetét harsogják, a béruniót. Vona korábban be is jelentette, hogy augusztus 20-tól aláírásgyűjtésbe kezd az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének kiharcolásáért.

De a párt most is tagadja, hogy közük lenne mindehhez. Szabó Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a Jobbiknak a plakáttörvény július 15-i hatálybalépésével minden szerződéses viszonya megszűnt a Mahírral, a hirdetéseknek tehát nem a párt a megrendelője, de nagy örömmel konstatálták a megjelenésüket.

Puskár Anettet, a Mahír tanácsadóját is megkérdezte a portál, ő is hasonlót mondott, mint múltkor. „magánmegrendelő megbízásából közzétett társadalmi célú üzenetről” van szó. Nem a Jobbik és nem is Simicska a megrendelő.

Július végén arról írtunk az ATV nyomán, hogy Orbán mérges, mert kiskapukkal kijátszható a plakáttörvénye, ezért vizsgálják annak esetleges módosítását.

A hírek szerint a miniszterelnök személyes ügynek tekintette, hogy július 15-vel eltűnjenek a Mahír Cityposter és a Publimont Simicska érdekeltségek felületeiről a jobbikos plakátok, állította egy kormánypárti forrás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik