Közélet
Átadták a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíjat

Kövér: A letelepedési kötvény nem a kormány feladatköre

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 08. 01. 06:46

Úgy tűnik, a kormány megelégelte, hogy Demeter Márta újra és újra kérdéseket ad be az offshore cégekhez köthető letelepedésikötvény-biznisszel kapcsolatban, ugyanis legutóbb a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda helyett már Kövér László, az Országgyűlés elnöke válaszolt a független képviselő kérdéseire. Mégpedig azt – jogkörére hivatkozva -, hogy a kérdések megválaszolásra nem tartozik a kormány feladatkörébe – írja a Magyar Nemzet.

Ez meglehetősen érdekes indok egy olyan konstrukciónál, amelynek elindítását annak idején még a parlament gazdasági bizottsága kezdeményezte, amelynek akkori vezetője éppen Rogán volt. Demeter Mártát többek között arra keresett volna magyarázatot, hogy hogyan alakulhatott meg egy héten belül három olyan offshore cég a Brit Virgin-szigeteken, amelyek később több milliárd forintot kerestek a letelepedési kötvényeken.

Hajdúszoboszló, 2011. szeptember 8.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese (j) Habony Árpáddal beszélget a hajdúszoboszlói Béke Hotel előtt. A Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a szállodában tartja háromnapos ülését.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Mindenki nyert a magyar letelepedési kötvényen, csak az ország bukott milliárdokat
Több offshore cégnél bontanak majd pezsgőt a százmilliárdos profit örömére, amennyiben idén valóban véget ér a magyar letelepedésikötvény-program. Hazánk közben toplistás a kínaiaknak pénzért letelepedési engedélyt adó országok sorában.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.