Közélet

Németh Szilárd szerint Soros hívta össze a nemzetbiztonsági bizottságot

A Fidesz ezért el se megy a hétfői ülésre.

A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén – jelentette be Németh Szilárd, a Fidesz és a bizottság alelnöke.

Németh szerint a megjelölt témák alapján az ülést Soros György hívatta össze, a „napirendi rágalmak” pedig a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. „A Fidesz nem asszisztál Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához” – jelentette ki a politikus.

A Fidesz szerint „a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sporteseménye ellen indított hazugságkampányt, és ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is fel akarja használni”. Németh megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzéknek „még egy ilyen sporteseményről is a politika jut eszébe”. Szerinte a bizottságot inkább „a migráció okozta terrorveszély” miatt kellene összehívni.

Az ülésen egyébként a vizes világbajnokság tapasztalatai és az azeri wifi-ügy kerül napirendre, valamint tájékoztatást kérnek a Politicóban megjelent információkról, melyek szerint Magyarország és a NATO között minimálisra szűkült az információáramlás bizalomhiány miatt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik