Közélet

Tudta? A Fidesz értéknek tekinti a CEU-t

Németh Zsolt alaptalannak vádnak tartja, hogy a kormány be akarná zárni az egyetemet.

Az InfoRádióban az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, a kormány megbízottja sikeres tárgyalásokat folytatott: Maryland állammal megvan a megállapodás és New York állammal is folynak a CEU-ról.

A marylandi megállapodásnak jelentős a precedensértéke. Nem jöhetett volna létre, ha nincs politikai támogatottsága.Ha egy ügyes politikai copy-paste-tel sikerül másolni, akkor meg tudjuk találni a CEU-ra is a megoldást.

Németh Zsolt szerint a tárgyalások igazolják, hogy teljesen alaptalanok azok a vádak, amelyek szerint a magyar kormány be akarná zárni a CEU-t, bár alapítójával nem köt kompromisszumot.

Soros György migrációs stratégiája szemben áll azzal az európai jövőképpel, amit magunkénak gondolunk. Az európai kultúra lecserélése nem szerepel a politikai céljaink között, attól tartunk, Soros Györgyé ezt eredményezné. Ebben nem fogunk tudni kompromisszumra jutni vele, a migrációs politikáját nem fogjuk támogatni, sőt foggal-körömmel küzdünk ellene. Azt gondoljuk, az európai jövőnek ez egy kulcskérdése.

A CEU azonban – tette hozzá – nem Soros György migrációs politikájáról szól. Az egy egyetem, amelyre felsőoktatási intézményként normatív szabályozás érvényes, ami a Fidesz jogállami felfogásának a következménye. Németh Zsolt abban bízik, hogy fognak megoldást találni, ha kellő rugalmasságot tapasztalnak a CEU részéről is. Az egyetem működését értéknek tekintik, azt szeretnék, ha a CEU tovább gazdagítaná a magyar felsőoktatás hírnevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik