Közélet

Trianon hatályban marad, nem kerülünk hadiállapotba a Szovjetunióval

A Nemzeti Választási Bizottságról megint lepattant mindenki: a békeszerződés marad, a civiltörvény marad, a munkavégzés rendje marad.

Három népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdések a párizsi békeszerződés semmissé nyilvánítására, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény hatályon kívül helyezésére, illetve a kiskereskedelmi tevékenység végzésének korlátaira vonatkoztak.

Nem, nem, soha!

Váradi Barna magánszemély kérdése arra vonatkozott: Magyarország kérje a hágai Nemzetközi Bíróságon az 1947-es párizsi békeszerződés semmissé nyilvánítását arra hivatkozva, hogy az sérti a magyar, a székely és a ruszin nép önrendelkezési jogát.

Az NVB ennek hitelesítését egyhangú döntéssel arra hivatkozva tagadta meg, hogy nemzetközi szerződést érint, arról azonban nem lehet országos népszavazást tartani. Emellett – mivel békeszerződésről van szó, amit a világháború lezárása érdekében kötöttek – egy semmissé nyilvánítás eredményezheti azt is, hogy az ország újra hadban áll a részes államokkal, az alaptörvény szerint azonban a hadiállapotról sem lehet népszavazást tartani.

A kérdés emellett az NVB szerint nem felel meg a népszavazási kérdésekkel kapcsolatos egyértelműségi követelményeknek sem, részben a többszörös összetétele miatt, részben pedig azért, mert a kérdésből nem derül ki, az érvényes és eredményes népszavazásnak folyománya lehet, hogy az ország hadiállapotba kerül.

A Momentum is lepattant

Kádár Barnabásnak, a Momentum elnökségi tagjának magánszemélyként benyújtott kérdése az volt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?

Az NVB szerint a kérdés ugyan az Országgyűlés hatáskörébe tartozik és nem ütközik tiltott tárgykörbe, de nem felel meg az egyértelműség követelményének.

Patyi András, az NVB elnöke felhívta a figyelmet arra: a kérdés formálisan a törvény hatályon kívül helyezésére, a civil szervezetek adminisztratív kötelezettségének megszüntetésére irányul, ugyanakkor a törvény preambulumában is szerepel, hogy a törvény a pénzmosás megakadályozására irányuló hazai fellépés egyik eszköze is. A törvény hatályon kívül helyezése ezt is érintené, ez pedig olyan következmény, ami a kérdés megfogalmazása alapján a választópolgárok számára nem nyilvánvaló. Az NVB tagjainak többsége ezek alapján a hitelesítés megtagadása mellett döntött.

Hétvégi munkavégzés

Nehéz-Posony Márton magánszemély kérdése arra irányult, hogy a kiskereskedelmi tevékenység végzését – a nemzeti ünnepeken kívül – csak a foglalkoztatottak bejelentésére, az igazolt eredetű áruk forgalmazására, a számla- vagy nyugtaadási kötelezettségre vonatkozó szabályok megsértése, illetve a testi épséget vagy egészséget közvetlenül fenyegető veszély fennállása esetén korlátozza a törvény.

Az NVB egyhangú döntéssel ennek hitelesítését is megtagadta, mert szerinte a kérdés nem egyértelmű, a választópolgárok nem látják át a döntés következményeit, emellett több külön feltétel van felsorolva, amik önállóan is megválaszolhatóak. Mindezeken túl a kérdés általánosságban beszél törvényről, miközben a kiskereskedelmi tevékenység végzését több törvény szabályozza. Emellett az sem derül ki, hogy az érvényes és eredményes népszavazás után a kiskereskedelmi tevékenységet korlátozó önkormányzati rendeletek hatályban maradnak-e.

Az NVB határozatai nem jogerősek, azok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál.

Egy hitelesítés azért megtörtént

Hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén. A nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, ami az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, ami mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul. A törvény szerint ha további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez tartozónak valló magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását. Ennek első lépése a választópolgári kezdeményezés. A kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és ha megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, ami dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik