Közélet

A Női Értékek Pártja tagadja, hogy ők plakátolták volna ki a Simicska-oszlopokat

Ezt senki nem is állította, hogy ők lettek volna. Azonban az igaz, hogy az egész országban megjelentek Simicska Lajos plakáthelyein, a Mahir Cityposter Kft. felületein a titokzatos üzenetek, miszerint:

A nép nem betiltható, de a kormány leváltható.

Kiderült, a plakátok egy magánszemély megrendelésére kerültek ki, az üzenet nem csak hirdetőoszlopokon, hanem óriásplakátokon is látható lesz. A plakátcég szerint ez nem esik a plakáttörvény hatálya alá. Vagyis nem a Jobbik volt, egy másik párt, az MSZP viszont meghekkelt néhányat, amolyan gerillaakcióban, látható a kiemelt képünkön is.

Ezután jött a Női Értékek pártja. Talán azért, mert rövidítésük a NÉP, ami szerepel a plakát szövegében is. Azt írják:

A Női Értékek Pártja elzárkózik minden olyan feltételezéstől, miszerint “a NÉP nem, a kormány igen” stílusú óriásplakátok tömegének elhelyezésében szerepe lenne.

A Női Értékek Pártja személyeskedő, pazarló, gyűlölködő módszerekkel nem él annak érdekében, hogy köztudatba kerüljön vagy ott ragadjon. Természetesen szívesen meglovagolja a lehetőséget, ha bármelyik más szervezet magas labdát dob nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik