Közélet

Nem adnák vissza a 4-es metróra kapott uniós pénzt

Egyetlen centet sem akar visszafizetni a 4-es metróra adott uniós támogatásból sem a fővárosi önkormányzat, sem a magyar állam az Európai Bizottságnak (EB) – tudta meg abból a levélből a Magyar Nemzet, amelyet Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter küldött az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) számára, Tarlós István javaslataival.

A lap szerint a dokumentumban az áll, hogy az EB-vel folytatott tárgyaláson a legkisebb mértékű korrekciót próbálják elérni, vagyis, hogy minél több pénz megmaradjon az 59 milliárd forintos, korrupciógyanús ügyletre adott támogatásból. A lap emlékeztet arra, hogy egy tavaly készült OLAF-jelentés a 452 milliárd forintos, 181 milliárd forint uniós támogatásból létrejött beruházás soránt 167 milliárd forint felhasználását találta szabálytalannak és gyanúsnak, ebből maximum 59 milliárdot kérhetne vissza.

Tarlós ezt elfogadhatatlannak tartja, mert szerinte kizárható a jelenlegi közgyűlés és városvezetés felelőssége, az érintett szerződések döntő többségét ugyanis 2004 – 2009 között kötötték. Tovább ok, hogy beruházás végösszege 406,4 milliárd forintra csökkent különféle átcsoportosítások után, de az OLAF a korábbi tételeket vette figyelembe. Ezen felül olyan eleme is volt a projektnek, például a kelenföldi P + R parkolók kialakítása, amelyet áttettek a 2014 – 2020 közötti időszakra. A polgármester azt is visszautasította, hogy a hiányosságok hatással lettek volna a 4-es metró 2014-es befejezésére.

4-es metró (Array)
Politikai utasítások nyomán is emelkedhettek a 4-es metró költségei
Olyan technikai és lebonyolítási hibákat is elkövettek, amelyek óriási költségnövekedést okoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik