Közélet

Szijjártó nem válaszolt Oroszországgal kapcsolatos kérdésekre

Június végén Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője több kérdést tett fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek annak apropóján, hogy a fehérorosz állami televízió interjút készített a miniszterrel, továbbá különtárgyalás folytatott a Andrej Kabjakov fehérorosz miniszterelnökkel és Uladzmir Makej külügyminiszterrel.

Moszkva elégedett lehet Szijjártó interjújával
Egy lengyel lappal csacsogott a külügyminiszter, akinek mondandójára Putyin elnök úr is elégedetten ciccenthetett. A lényeg: a lengyelek máshogy gondolkodnak.

Schmuck felhívta a figyelmet arra, hogy az EU Tanácsa szerint súlyos gondok vannak az Alekszander Lukasenka által vezetett Fehéroroszországban jogállam és az emberi jogok helyzetével. A kérdések így hangzottak:

  • Tárgyaltak-e a Belarusz Köztársaság elleni szankciók feloldásáról az ország miniszterelnökével és külügyminiszterével? Amennyiben igen, tájékoztatta-e erről a Külügyek Tanácsát előzetesen, és a megbeszéléseket követően?
  • Az EU Tanácsának 2017 . február 27-i ülésének kiadott iránymutatása szerint felhívta-e a belarusz kormány figyelmét a jogállami értékek és alapvet ő emberi jogok tiszteletben tartására?
  • Készen áll-e a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy a minszki megállapodások alapján, az Európai Unió tagjaként, és a magyar nemzeti érdekekkel összhangban kiálljon Ukrajna területi integritása mellett, és erre Oroszország figyelmét is felhívja?
  • A minszki megállapodás és a belarusz összekötő szerep hangsúlyozásán túl, van-e a magyar kormánynak konkrét megoldási javaslata Ukrajna területi integritásának visszaállítására?

Szabó László miniszterhelyettes a kérdésekre válaszolva mindössze annyit írt, hogy a Minszkben tartott Közép-Európai Kezdeményezésen részt vett többek között a szerb, a szlovák és a bosznia-hercegovinai külügyminiszter is. A találkozók “elsősorban a magyar külpolitikai és külgazdasági érdekek el őmozdítására fókuszáltak, és összhangban voltak az EU-Belarusz kapcsolatok fejlesztési irányaival”.

Ukrajnával kapcsolatban pedig azt írták, hogy Magyarország következetesen kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, támogatják az ország európai integrációs törekvéseit és kiállnak a kelet-európai konfliktus békés megoldása mellett. A válaszban semmilyen formában nem tértek ki Oroszország szerepére.

Amikor még Putyin propagandatévéje sem érti, hogy Szijjártó miért védi annyira az orosz-magyar kapcsolatokat
Szijjártó Péter szerint Oroszország nem jelent fenyegetést Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik