Közélet

A hivatal szerint nincs földrengésveszély Pakson

Az atomerőmű telephelyét a nemzetközi felülvizsgálatok során is rendben találták – állítják.

Közleményben reagált az Országos Atomenergia Hivatal arra, hogy az Átlátszó hétfőn a birtokába került földtani kutatásokra hivatkozva azt írta, a meglévő Paksi Atomerőmű, illetve a tervezett bővítés helye nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal földrengés-biztonsági ajánlásainak.

Az oknyomozó portál közérdekű adatigénylésben kérte ki a több mint 8 milliárd forintért elvégeztetett földtani kutatások eredményeit. A dokumentumok alapján a telephely nem felel meg annak a rendelkezésnek, miszerint „tilos olyan helyre atomerőművet építeni, ahol 10 km sugarú körben olyan törésszakasz található, amelynél az utolsó százezer évben felszíni elmozdulás volt”.

Az Országos Atomenergia Hivatal azt írja: a paksi telephely kiválasztása az 1960-as évekre jellemző ipartelepítési gyakorlatot követte. A főbb szempontok a létesítmény építésének és üzemeltetésének műszaki-gazdasági feltételei, illetve a szociális és politikai tényezők voltak. A műszaki tervezés az 1970-es évek elején kezdődött, az akkori szovjet gyakorlat szerint vizsgálták a telephely adottságait, köztük a földtani jellemzőket is.

„A Paksi Atomerőmű telephelye földrengés-aktivitásának értékelése kezdetben leegyszerűsítve kezelte ezt a témát, majd a 80-as évek közepétől megkezdődött a biztonság értékeléséhez szükséges adatgyűjtés, valamint a telephely földrengés-veszélyeztetettségére vonatkozó előzetes értékelések időszaka” – írják. Az 1990-es évek közepén nemzetközi támogatással elkészült a telephely szeizmicitás értékelése.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az értékelés módszerét és a vizsgálatokat rendszeresen felülvizsgáltatta, értékeltette és ajánlásokat adott a végrehajtást illetően. Az adatok értékeléséből a hazai és külföldi szakértők megállapították, hogy nincsenek geológiai és geomorfológiai bizonyítékok a telephely alatt húzódó törésvonal aktivitására. Az eredmények alapján határozták meg és hajtották végre a Paksi Atomerőmű földrengés-biztonsági megerősítési munkáit. A fukusimai atomerőmű-baleset után ugyancsak felülvizsgálták a Paksi Atomerőmű telephelyének földrengés-veszélyeztetettségét.

„Az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014. április 11-én nyújtotta be a telephelyvizsgálati- és értékelési engedély iránti kérelmét” – így a közlemény, amely szerint az elvégezni kívánt földtani kutatások tekintetében a kérelmet megalapozó dokumentáció részét képezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felülvizsgálati missziójának jelentése.

Az Országos Atomenergia Hivatalhoz benyújtott biztonsági jelentés, amely a telephelyengedély iránti kérelmet megalapozza, tartalmaz független szakértői értékeléseket, valamint a vizsgálati programot támogató tudományos tanács értékelését is. Az elvégzett értékelések a korábbi ismeretekhez képest új kockázati tényezőt nem tártak fel, a telephely alkalmasságát kizáró szempont nem került azonosításra. A kockázati tényezők kezelésére alkalmas műszaki megoldásokat bemutatták – közölte a hivatal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik