Közélet

„A kormány kiemelt célja, hogy a magyar nők megkapják a nekik járó védelmet”

A lila szalagos akciót hirdető Szél Bernadett május végén fordult a képviselőkhöz, most jött válasz az államtitkártól.

„A kormány fontos feladatának tekinti az Isztambuli Egyezmény ratifikálását” – írta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének.

A magyar kormány 2014 márciusában írta alá a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt, de annak ratifikálására – vagyis a magyar jogrendbe emelésére – máig nem került sor. Május végén Szél Bernadett arra hívta fel a figyelmet, hogy krízisotthonokra, szakemberek képzésére, prevencióra és áldozatsegítésre lenne szükség, és meghirdette, hogy lila szalagot tűznek ki pártja képviselői, és azok, akik jeleznék, hogy az egyezmény végrehajtását akarják.

Az LMP társelnöke akkor azt is mondta: „teljesen fura ideológiai vita” kezdődött az egyezmény kapcsán, amelyben a KDNP ifjúsági szervezete úgy nyilatkozott, hogy ha elfogadnák az egyezményt, „többé senki sem lenne egyszerűen férfi vagy nő, hanem a végtelen számú, mesterségesen kreált genderkategória egyikébe tartozna”, Németh Szilárd Fidesz-alelnök pedig azt mondta, „erősen lopakodó genderpolitika van benne és egyéb más, sokan kimutatták”. A hasonló vélekedések cáfolatáról itt írtunk korábban.

Szél Bernadett május végén megkereste az összes parlamenti képviselőt, lila szalagot és levelet küldött nekik, amelyben azt írta:

a 15 év feletti magyar nők 28 százaléka válik élete során a fizikai, illetve szexuális erőszak valamely formájának áldozatává, 21 százalékuknál az elkövető a korábbi vagy aktuális partnerük.

A képviselőktől azt kérte, lelkiismeretükre hallgatva, a nők elleni és családon belüli erőszakot pártok feletti ügyként kezelve foglaljanak állást amellett, hogy az Isztambuli Egyezményt még a tavaszi ülésszakban ratifikálják.

Erre a törvényhozás nyári szünete előtt nem került sor, ám július 10-i keltezéssel Dömötör Csaba válaszolt Szél Bernadettnek, akit arról tájékoztatott, hogy a kormánynak „kiemelt célja, hogy a magyar nők megkapják a nekik járó tiszteletet, megbecsülést és védelmet”.

Az államtitkár közölte: az Egyezmény szövegére vonatkozó előterjesztés tervezete közigazgatási és társadalmi egyeztetésre került, amely során magánszemélyek és civil szervezetek is kifejthették véleményüket.

Miután az egyes észrevételek feldolgozása lezárul, az ezekkel kiegészített előterjesztés várhatóan még 2017-ben a kormány elé kerül

– írta Dömötör.

Szerinte szokványos eljárás folyik, ami a felkészülés alaposságát szolgálja. Azt is írta: Magyarország nem marad el más országok ratifikációs folyamataitól, hiszen rajtunk kívül még 22 állam nem ratifikálta az egyezményt, köztük Németország és az Egyesült Királyság. Igaz, ahogy korábbi cikkeinkben írtuk, Szerbia, Bosznia vagy Törökország az aláírástól számítva egy éven belül elvégezte ezt a munkát.

Szél Bernadett elmondta: az LMP-seken kívül még a független Demeter Mártán, Szelényi Zsuzsannán és a szocialista Harangozó Tamáson látott lila kitűzőt. Az LMP társelnöke írásbeli kérdéssel tisztázná, hogy garanciát vállal-e a kormány az egyezmény idei ratifikálására, illetve azt is szeretné tudni, mire gondolnak az „egyes észrevételek feldolgozása” alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik