Közélet

Németh Szilárd: Hírhamisítás történt a Fidesz elszámolási ügyében

“Hírhamisítás történt”

mondta Németh Szilárd, fideszes parlamenti képviselő a Népszavának adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy a 24.hu-n megírtuk: harmadakkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Fidesz a 2010-es országgyűlési választás kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Simicska Lajoshoz köthető Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel. Ez az a cég, amely most a Jobbik plakátkampányát is szervezte és amelyet a Fidesz megtámadott.

A volt csepeli polgármester a 24.hu által idézett dokumentumot nem tartja valósnak, ha az lett volna, nem fogadta volna el az ÁSZ a párt bevallását. Simicska Lajossal kapcsolatban Németh elmondta, hogy

“soha nem rángathatta bábuként a Fideszt, mint most a Jobbikot”,

hozzátéve, hogy Csepelen soha nem nyertek Simicska Lajos cégei, mert nem adtak be jó pályázatot és a viszony akkor romlott meg a Fidesz és az oligarcha között, amikor a kormány a Simicska érdekeit sértő törvényjavaslatot nyújtott be.

A 2 milliárd forintos csepeli birkózócsarnokkal kapcsolatban, amelyről egy korábbi cikkünkben úgy számoltunk be, hogy az mostanra gyakorlatilag Németh Szilárd magánügyévé vált, a politikus elmondta, hogy ő “erkölcsösen és jogszerűen” járt el és a birkózókat nem kellene nehéz helyzetbe hozni. Németh szerint,

“Van a sajtónak egy jelentős része, amelyben gyakorlatilag nem is újságírók dolgoznak, hanem ügynökök, aktivisták.”

Természetesen Soros György sem maradhatott ki, a fideszes politikus elmondta, hogy szerinte mire készül a kormány jelenlegi főellensége:

Van egy Soros nevű amerikai milliárdos, akinek az a terve, hogy Európát elárassza migránsokkal. Ennek áll útjában a magyar kormány és a magyar emberek. Soros mindent elkövet Magyarország szétzilálásáért, megtámadott bennünket, nem kicsit, nagyon.

A legutóbbi nemzeti konzultáció eredményeit a rezsibiztos óriási sikernek tartja és ez látszani fog a jövő évi választáson is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik