Közélet

Nagyon pörögnek a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok

Újra elmondhatjuk, hogy a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködés újra a sikerekről szól,

nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügymininszter kedden az MTI-nek. A miniszter szerint

a tények azt bizonyítják, hogy a magyar kormány helyesen döntött, amikor a józan ész és a kölcsönös tisztelet alapjára helyezte Oroszország-politikáját.

A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok dinamikus fejlődése nyomán magyar cégeknél magyar munkahelyek jönnek létre. A miniszter nem győzte sorolni a sikereket, mint például

  • 2017 első harmadában a korábbi évek visszaesését követően 30 százalékkal emelkedett a két ország közötti kereskedelmi forgalom, a magyar export 24 százalékkal bővült, s elérte a 600 millió dollárt
  • a Richter mostanra a 10 legnagyobb piaci részesedésű gyógyszeripar cég egyike lett Oroszországban, ottani befektetéseik meghaladták a 100 millió eurót
  • az Oroszországba irányuló magyar gabonaexport 88 százalékkal emelkedett
  • a MOL-csoport oroszországi befektetései elérték az 1,3 milliárd dollárt
  • 17,5 milliárd forintért egy magyar vállalat épít sport- és szabadidőközpontot Cseljabinszkban

Ezen felül Tula megyében április óta működik egy takarmánygyár, amely 3 milliárd forintos beruházással jött létre, a szerdán felavatandó, szverdlovszki húsüzem pedig 5 milliárd forintból valósult meg. Moszkva megyében ősszel indul be egy fűszerkeverő üzem, Mordvinföldön pedig már két éve üzemel egy gabonatisztító.

De itt nem állt meg a dicsőséglista, ugyanis Szijjártó azt is hozzátette, hogy a magyar delegáció Moszkvában kedden félmilliárd forint értékű megállapodást írt alá, melynek értelmében a Dunaferr modern gépeket vásárol egy orosz vállalattól. Ezen kívül az orosz turisták imádják Magyarországot, számuk az év első négy hónapjában 39 százalékkal nőtt, és meghaladta az 50 ezret.

(Képünkön Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.)

Amikor még Putyin propagandatévéje sem érti, hogy Szijjártó miért védi annyira az orosz-magyar kapcsolatokat
Szijjártó Péter szerint Oroszország nem jelent fenyegetést Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik