Közélet

Feljelentést tesz az MSZP a Fidesz választási plakátjai miatt

A szocialisták szerint „az egyik legjobban dokumentált választási csalásról” lehet szó.

Feljelentést tesz a Fidesz 2010-es választási plakátkampányának ügyében az MSZP, a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt.

Korábban a 24.hu írta meg, hogy a kormánypárt csak harmadakkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek, mint amekkora összeget a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposterrel kötött, s a 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel.

Nyakó István, a szocialisták sajtófőnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz 63 millió forintos plakátköltéssel nem tud elszámolni, amivel 120 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek, a pártoknak ugyanis kétszeresen kell visszafizetniük kampánykeretük túllépését.

Az ellenzéki politikus szerint „az egyik legjobban dokumentált választási csalásról” lehet szó, ami akár arra is befolyással lehetett, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett 2010-ben. „A csaláson szerzett kétharmad az azt jelenti, hogy csalással érték el azokat a kétharmados törvényeket is, amelyeket 2010 után a magyar parlamentben meghoztak” – fűzte hozzá Nyakó.

Azt is mondta, hogy a választás rendje elleni bűncselekményt három évig, míg a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalást 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik. „A bűnszövetkezet neve: Fidesz, a bűnszövetkezet vezetője: Orbán Viktor” – mondta a sajtófőnök, hozzátéve: élnek a gyanúperrel, hogy a kormánypárt nem csak a 2010-es választáson követett el szabálytalanságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik