Közélet
Ünnepség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján az Országházban

Ilyen visszafogottan még senki nem fogalmazta meg, mennyire rossz a kapcsolatunk Amerikával

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2017. 06. 29. 07:40

Miközben a magyar-amerikai gazdasági és biztonságpolitikai, katonai kapcsolatok és együttműködés nagyon jó, ettől a szinttől “indokolatlanul elmaradnak a politikai kapcsolatok” – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva szerdán este Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki háromnapos látogatáson tartózkodik Washingtonban. Az, hogy ez tényleg indokolatlan-e, eléggé vitaképes, korábban már írtunk erről. 

Gulyás Gergely kongresszusi tagokkal, kutatóintézetek vezetőivel és munkatársaival, különböző szervezetek – így például egy családvédelmi, egy adóreformot vizsgáló és egy, a kereszténység védelmét céljául kitűző központ – képviselőivel folytatott megbeszéléseket. Azt nem mondta meg, mi a nevük ezeknek a szervezeteknek. Azt mondta, látogatása célja minél szélesebb körben megvitatni amerikai törvényhozókkal a magyar-amerikai kapcsolatokat, valamint az Európa és a NATO előtt álló kérdéseket. Szerinte

a közvetlen parlamenti diplomácia sokat segít a kétoldalú kapcsolatok alakításában.

A parlament alelnöke találkozott mások mellett Chris Smith New Jersey-i, Dennis Ross floridai, Steve King iowai és Marcy Kaptur ohiói képviselővel. Megbeszélést folytatott a Heritage Alapítvány elnökhelyettesével és egyik vezető kutatójával, a Családkutatási Alapítvány elnökével, egy adóreformot szorgalmazó szervezet nemzetközi igazgatójával és a fiatal republikánusokat tömörítő szervezet képviselőivel.

Bejelentette, hogy várhatóan az ősszel kétpárti amerikai kongresszusi delegáció érkezik Magyarországra. Arra a kérdésre, hogy miben látja a politikai kapcsolatok elmaradásának okát, Gulyás Gergely kifejtette:

az a demokrata párti adminisztráció, amely nyolc éven keresztül meghatározta a politikát, és ideológiai kérdéseket helyezett a politika előterébe, valamint a szükségesnél nagyobb mértékben avatkozott be a belpolitikába mindenhol – Közép-Európában nem csak mi panaszkodunk erre, hanem a csehek, a szlovákok és a lengyelek is -, úgy tűnik, a kormányváltással még nem ért véget.

Amerika és Magyarország “közös szerencsétlensége”, hogy az Egyesült Államokról Magyarországon élő kép lényegesen rosszabb, mint amilyen valójában.

Amerika sokszínű ország, de alapvetően sok tekintetben konzervatív, itt sokféle világ él együtt, s ebben a világban benne van egy konzervatív, keresztény hitét naponta ápoló és megélő világ is. Amerikából mi csupán a neoliberalizmus felmutatását és ránk erőltetésének szándékát kapjuk, noha nem biztos, hogy ez a többségi irányzat az Egyesült Államokban.

A parlament alelnöke szerint Magyarország törekszik a korrekt párbeszédre, bár álláspontja szerint ennek az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén “komoly korlátai vannak”. Példaként a civil átláthatósági törvény elfogadását említette, amellyel – mint fogalmazott – Magyarország nem távolodott, hanem éppen hogy közeledett az Egyesült Államokban ma is létező joggyakorlathoz. Ez az állítás nem igaz, a magyar kormány azt mondja, a civil törvény az amerikai mintát követi. Amerikában viszont a konkrét államok fizetett lobbistáit szabályozzák, nem a civil szervezeteket, ahogy nálunk. A magyar törvény inkább az orosz mintát követi.

Gulyás Gergely szerint a törvény ügyében a magyar kormány megvárta a Velencei Bizottság döntését, és felvette a kapcsolatot a budapesti amerikai nagykövetséggel is. Ennek ellenére a törvény elfogadása után az amerikai nagykövetség bírálta azt. A Velencei Bizottság egyébként nem amerikai kormányzati szerv.

Tudomásul vesszük, hogy pillanatnyilag az amerikai külügyi adminisztráció, beleértve a budapesti nagykövetséget is, sokkal inkább gátja, mint elősegítője a két ország jó politikai kapcsolatainak

– mondta. De a törvényt nem csak a nagykövetség, hanem az Egyesült Államok külügyminisztériuma is többször nagyon, sőt, szokatlanul határozottan bírálta. Pontosan ugyanazért, amiért a nagykövetség is.

Arra a kérdésre, hogy hogyan javítható a magyar országimázs, Gulyás Gergely azt mondta:

Jelen kell lenni! A személyes benyomások sokat számítanak. Magyarországnak képesnek kell lennie és képes is arra, hogy az elmúlt hét év kormányzati teljesítményét korrekt módon bemutassa, úgy, hogy az vonzó legyen az Egyesült Államok számára is.

Szerinte a migrációval kapcsolatos magyar kormányzati politika nagyon közel áll a jelenlegi amerikai elnök álláspontjához, Magyarország egyébként is évek óta olyan politikát folytat, amely közel áll a jelenlegi amerikai elnök véleményéhez.

Mint mondta, látogatása során fogadókészséget és kifejezett egyetértést tapasztalt a jelenlegi magyar politikával.

A Magyarországról közölt negatív cikkek ellenére itt is tisztában vannak azzal, hogy e cikkek a valóságtól távol állnak. A politikai közgondolkodásra ugyan nem maradnak hatástalanok, de nem is átütő hatásúak

– mondta Gulyás Gergely.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.