Közélet

Parlamenti rekorderek, némák kontra szószátyárok

Van olyan, aki immár hét éve tartja "némasági" fogadalmát.

A Magyar Nemzet összesítése szerint a parlament tavaszi ülésszakán tizenkilenc képviselő maradt csendben. Ők egyszer sem szólaltak fel. A fideszes Bíró Márk már hetedik éve nem beszél.

Korábbi lapértesülés szerint a bizottsági jegyzőkönyvekbe is egyetlen szót írtak fel, amit ő mondott: „Ironman”, szólt közbe egyik társa beszédénél, de a szövegkörnyezetből sem derült ki, mit akarhatott ezzel. 

Egyetlen szót szólt a parlamentben, 68 milliót vett fel érte
Benzinkártya és albérlet is jár neki. Bár választókerületi elfoglaltságai nincsenek, a bizottsági ülésekre sem jár be.

Hallgatni arany!

Néma maradt a kormánypártiak közül Farkas Flórián, Kubatov Gábor, Mengyi Roland, Révész Máriusz, Simonka György és Zombor Gábor. Kövér László házelnökként sok ülést levezényelt le, de képviselőként hallgatott. A DK a Népszabadság bezárása óta – a kétharmados törvények kivételével – bojkottálja az üléseket, így Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Oláh Lajos és Varju László sem beszélt, ahogy a néma maradt a szocialisták közül Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Tóbiás József korábbi pártelnök is.

Rétvári, Lázár, Mesterházy

A legaktívabb képviselő Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára volt, aki 159 alkalommal szólalt fel, összesen csaknem kilenc órát beszélt. Őt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve a szocialista Mesterházy Attila követte, egyaránt négy és fél órás beszédidővel. Az MSZP-s politikus messze a legtermékenyebb ellenzéki képviselő, csak az év eleje óta 185 önálló indítványt nyújtott be, és 82 alkalommal szólalt fel.

A felszólalások átlagos számát vizsgálva az LMP volt a legaktívabb, a Jobbik és az MSZP képviselői fej fej mellett állnak, a Fidesz csak a függetleneket előzi meg.Orbán Viktor kormányfő összesen valamivel több mint két órát beszélt tavasszal, ezzel ő a 18. legaktívabb képviselő.

Szél, Kósa, Volner

A frakcióvezetők közül Szél Bernadett (59 felszólalás) beszélt a leggyakrabban, őt a sorban a fideszes Kósa Lajos (19 felszólalás), a jobbikos Volner János (19 felszólalás) és a szocialista Tóth Bertalan (14 felszólalás) követi. A kereszténydemokrata Harrach Péternek a tizenegy felszólalása 75 percet vett igénybe.

Nem fért be az 50 legaktívabb képviselő közé Vona Gábor, és Rogán propagandaminiszter is csak kétszer beszélt, összesen valamivel több mint három percig, és Semjén miniszterelnök-helyettes sem volt sokkal bőbeszédűbb (háromszor, összesen nagyjából hét percet beszélt). A Magyar Nemzet szerint a felszólalások megoszlása korántsem egyenletes, az ötven legaktívabb képviselőhöz tartozik a beszédek több mint kétharmada.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik