Közélet

Brutálisan megverték a polgármestert, de nincs “ököljog”

A rendőrség Alsószentmártonban is minden törvényes eszközzel fellép a "szubjektív közbiztonságérzetet" zavaró cselekmények ellen - tudatta a belügyminiszter.

Sneider Tamás (Jobbik) a belügyminisztert kérdezte a minap Alsószentmártonban összevert Mali Zoltán ügyéről. Emlékeztetett rá, hogy Drávapiski polgármesterét a helyszínen készült felvétel tanúsága szerint minden előzetes és közvetlen ok nélkül támadta meg 6-8 ember. A polgármester súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ellenzéki politikus a sajtóhírek alapján azt írta, hogy a polgármestert ugyan nem kell félteni, “olykor ő maga is kioszt egy-két pofont”, de arra azért kíváncsi volt, mit tesz a kormány azért, hogy a Dráva melléki síkságon is megakadályozzák, felderítsék a bűncselekményeket, helyreálljon a törvényes rend, a teret kapott ököljog pedig visszaszoruljon?

Pintér Sándor arra érdemben nem válaszolt, hogy  

Kapott-e utasítást a miniszterelnöktől arra vonatkozóan, hogy a megvert drávapiski
polgármester ügyében a törvény teljes szigorával lépjen fel?

A belügyminiszter tudatta, hogy Drávapiski polgármesterének megverése miatt Alsószentmárton polgármestere mellett még három embert állítottak elő. Az ügyben a Siklósi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

Pintér Sándor arról is biztosította az ellenzéki politikust, hogy a rendőrség az ország egész területén – így Alsószentmártonban is – minden törvényes eszközzel fellép a jogrendet sértő, veszélyeztető, az állampolgárok “szubjektív közbiztonságérzetét” zavaró cselekmények ellen, a közrend fenntartásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik