Közélet

Most először jót nevettünk a lerohadó budapesti metrón

„A gomolygó füst az utazás élvezeti értékét nem csökkenti.”

Milyen lenne, ha a fővároban közlekedői felújított orosz metrókon őszinte utastájékoztatási rendszer működne?

Ezt a furcsa helyzetet képzelte el a Duma Aktuál (a Dumaszínház közéleti, politikai hírfeldolgozó és hírháttér műsorának) csapata, és nemcsak elképzelte, de mókás videót is készített a témában.

Nem volt nehéz dolguk, hiszen, mint azt tapasztalhatjuk, a három hónapja elindított felújított orosz metrókocsik szinte minden hétre szolgáltatnak valamilyen tragikomikus történetet. Legutóbb az Index olvasói rögzítették, ahogy az utastájékoztató szoftver elkezd félrebeszélni és dadogni; illetve a Nyugatiba befutott jármű előbb nem volt hajlandó ajtót nyitni, majd a hangosbemondó arról tájékoztatott, hogy a szerelvény nem szállít utasokat – mindezt úgy, hogy több tucatnyian ültek rajta.

Az alább látható dumaszínházas videóban azonban nem hazudik a bemondó – így kerülhettek bele olyan mondatok, mint például:

Figyelem, a szerelvény a Nagyvárad téren csak lassít. Kérjük, babakocsival óvatosan szálljanak ki.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik