Közélet

Mutatjuk: így néz ki a 424 milliós kerékpáros híd

Molnár Dávid
Molnár Dávid

újságíró. 2017. 06. 20. 10:25

Még márciusban írtuk meg, hogy túlárazott, már az első pillanatban másfélszeres költséggel induló, azóta 400 millió forint felett járó kerékpáros- és gyalogoshíd épül a Rákos-patakon.

Brutálisan túlárazott kishíd épül a Rákos-patakon
Szükséges a Dagály uszoda mellé egy új gyalogos és bringás híd. Azonban a tervezett költségeknél sokkal drágább ajánlat nyert egy jogi rés miatt.

A hídra két ajánlat érkezett, végül a a ZIB-Rolti konzorcium pályázata nyert. A híd szükségességével kapcsolatban is felvetődtek kérdések, ugyanis

  • egy egyébként alig lakott öblöt köt össze a Vizafogó utcával,
  • másrészt 230 méterrel odébb már van egy átjáró.

Sárgával mutatjuk a hidat:

Forrás: Google Maps

Április közepén az Index megkereste a BKK-t, hogy mire fel a csaknem félmilliárdos összköltség, a vállalat akkor azt mondta, hogy a híd nem merőleges a patakra, ezért hosszabb, mint egy átlagos híd, illetve a Duna változó vízállása miatt kiemelhető pályalemezzel építik meg. Május végén kiderült, hogy őszre csúszhat a híd átadása, ugyanis

a vizes-világbajnokságot szervező Budapest 2017 Kft. későn vette észre, hogy több parkolóra lesz szükség és emiatt át kell rajzolni a bicikliutat.

Az Index hívta fel a figyelmet arra, hogy a híd éppen a tervezett Danubio Budapest lakópark majdani bejáratához visz. Az ingatlanfejlesztés a Zahara Park Kft. tulajdonában lévő területen valósul meg, a cég tulajdonosa a hírek szerint Bajor András Gyula, aki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t vezető Szivek Norbert állandó üzlettársa.

Kíváncsiak voltunk, hogy néz ki a 424 millió forintba kerülő híd, ezért készítettünk pár fotót a június 19-i állapotokról, íme:

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
vissza a címlapra

Kommentek

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.