Közélet

Beteg gyerekeknek és állatoknak adjuk a pénzünket

Fontos megjegyzés!

A NAV honlapján szereplő táblázat még nem tartalmazza az idei felajánlásokat, így 2017-ről még nem tudunk szólni. Cikkünk korábbi verziójában tévésen állítottuk ezt. Az érintettektől elnézést kérünk.

*

Minden évben lehetőségünk van az előző évi személyi jövedelemadónk egy százalékát felajánlani egy nekünk szimpatikus civil szervezetnek. (A másik egy százalékot pedig valamelyik egyháznak.)

A NAV-tól kértük a felajánlások összesített listáját, egy több mint 25 ezer soros Excel-táblázatot kaptunk, a most elérhető legfrissebbet, ami május 27-i állapotot tükröz. Ebben néztük meg, mely alapítványok kapták a legtöbbet. Elkészítettük a TOP 10-et, 2016-ról.

*

A legrissebb elérhető felajánlások alapján a legtöbb pénzt a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta, 175 498 786 forintot, összesen 40 441 felajánlótól. A listán második Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Közhasznú Alapítvány közel 132,5 millióhoz jutott (35 414 felajánló), a harmadik az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 121,6 millióhoz (36 336 embertől).

Az első tízben szerepel még

  • a Bátor Tábor Alapítvány (117 millió és 25 ezer felajánló),
  • az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (108,9 millió 28 ezer embertől),
  • az Együtt a Leukémiás Gyermekekért – Gyermekleukémia Alapítvány (102,8 millió közel 29 ezer embertől),
  • a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány (76,7 millió és 18 600 felajánló),
  • a Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány (75,9 millió közel 20 ezer embertől), valamint
  • a Rex Kutyaotthon Alapítvány (70 millió 17 ezer embertől).

A tizedik helyre szorult vissza a Gyermekrák Alapítvány, 63 milliót gyűjtöttek 17 312 felajánlótól.

A sok, egészségüggyel összefüggő felajánlás mellé csak annyit teszünk oda, hogy friss hír, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete gyűjtést szervezett, a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében alkoholos kéztfertőtlenítőre gyűjtenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik